Nightwish.hu

Tarja Turunen sajtótájékoztatója

2006-06-21 Tarja Turunen sajtótájékoztatója

2005. november 11-én Tarja Turunen sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta saját gondolatait a Nightwish helyzetéről az utóbbi időkben, amely végül az ő mostani kiválásához vezetett. Az alábbiakban egy összeállítást olvashattok Tarja Turunen közleményeiből. Az összeállítást nem pontosan szóról szóra írtuk, de próbáltuk a legtöbbet belefoglalni, és a közlemények mondanivalója semmiképpen sem hiányzik belőle. Az összeállítást néhány részre tagoltuk, amelyek szerint egyik témáról a másikra lehet átlépni. Mindegyiknek a középpontjában a Nightwish és az elmúlt évek eseményei vannak.

„Üdvözlök mindenkit ezen az eseményen, sohasem reméltem, hogy ilyenen veszek majd részt. Igazán szeretném megköszönni önöknek, hogy eljöttek ide. Ennek a sajtótájékoztatónak az oka, vagy legalábbis az egyik oka, igazából az, hogy akartam hogy önök láthassanak engem, és én láthassam önöket. Mindezek az események, amelyek az utóbbi időben történtek, olyan érzékenyen érintettek, hogy amikor elmentem Finnországból a fiúk levelének átvétele után, annyira megrendített az a mód, ahogy ezt az ügyet feltüntették, hogy senki sem tudott dolgozni velem. Azt én nagyon is megértem, hogyan jutottunk ebbe a helyzetbe olyan sok esemény után, de az ahogy ezt megjelentették, az nekem kemény falat és sokk volt. Ez az egyik dolog.

Annak az oka, hogy elmentem a férjemmel Argentínába, nem menekülés volt, hanem az, hogy a dologról beszélni olyan rendkívül nehéz volt és nem hazudok, ha azt mondom, hogy az első egy hét olyan remegéssel telt el, hogy még egy rendes közleményt sem tudtam összeállítani az esetről. Egy másik ember közelében kellett lennem, hogy beszéljek róla, milyen érzés. Emiatt nem bírtam beszélni a dolgokról korábban, elnézést. Ezekről a dolgokról szeretnék beszélni önökkel, a jövőmről is akarok szót ejteni, de azt szeretném ha tudnák, hogy a zenekar hogyan volt megtervezve az évek során, milyen volt a felállás, és mit foglalt magába ez a kilenc évnyi életpálya. Nagyon gyorsan fogom elmondani, mert a kilenc év mesélésével biztos ugyanúgy kilenc év el is menne. Próbálom a lehető legvilágosabban kifejezni a dolgokat, és természetesen saját szempontomból beszélek. Saját magamnak felsoroltam az eseteket, mert soha nem voltam jó a beszédekben, és az iskolában sem voltam valami jó finnből.

Talán onnan szeretném elkezdeni a történteket, hogy a harmadik albumtól, tehát a Wishmaster albumtól, kezdve már olyan stádiumban voltunk, olyan rosszul mentek a dolgok a zenekarban, hogy úgy tűnt, minden a fejünk fölé tornyosul, és sok a probléma, annak ellenére, hogy a csapat már kétszer turnézott Európában, és így tovább. Azonban nem voltunk képesek egymás között tisztázni a bajokat, és a miattuk kialakuló levertség már akkor olyan nagy volt, hogy maga Tuomas mondta, hogy már nem bírja továbbvinni az együttest. Lefújta a meccset már akkor is, én pedig Németországban voltam ebben az időben. Rossz érzésem volt és én is azon gondolkoztam, hogyan is juthatnánk túl azon, hogy nem beszélünk és hogy problémák vannak. Ez természetesen különösképpen az utolsó időszakban vált igazán nehézzé, mert kezdettől fogva nem voltam az az úgynevezett zsörtölődős banya, éreztem, hogy mindannyian ugyanabban a helyzetben vagyunk és nekem nincs okom a panaszkodásra. Hittem, hogy a többiek megértik, milyen énekes vagyok, milyen háttérből származom, és ez is egy olyan nagy különbség, ami miatt nekem sohasem volt könnyű részt vennem ebben.

Ez ahhoz a ponthoz vezetett, hogy Németországban hallottam az esetről, ahol egy jóbarátom hívott fel, és elmondta, hogy a Nightwish története most befejeződik. Vagyis rajta keresztül hallottam az egészről, és nem közvetlenül, de később azt is hallottam, hogy Tuomas folytatni akarja, és semmiképpen sem akarja az egész elvégzett munkát kidobni a kukába. Voltak bizonyos feltételei, változásokat akart, és az egyik változás az volt, hogy Saminak el kellett mennie, ugyanis nem volt már képes együtt dolgozni vele. Erről is Németországban hallottam. Elhatároztam, hogy a dolgot Tuomastól is hallani akarom és ezt meg is tettük a férjemmel. Beszéltünk arról, hogyan könnyíthetjük meg ezeket a dolgokat, mivel a Nightwish a metálzenei porondon már olyan státuszt szerzett a világon, ami miatt ez fontos. Elhatároztuk, hogy túl nagy turnékat nem fogunk tartani olyan kemény tempóban, mert ez ahhoz vezetett, hogy az egész zenekar szenvedett miatta. Próbáltuk mindannyiunk számára a lehető legmegfelelőbbé tenni a viszonyokat.

Én mindig is úgy éreztem, és nem tudom hogy végső soron ez honnan ered, de igazából sohasem voltunk képesek semmiről sem beszélni. Már a Nightwish kezdeti időszakában is ismertük egymást, és mindez olyan helyzethez vezetett, hogy nem volt miről beszélnünk és ez egyfajta lavina-effektust eredményezett, amivel csak együtt kellett élni. Félénk emberekként voltunk ebben a helyzetben, és talán az is közrejátszott, hogy tiszteltük egymást. Így nem tudtunk odamenni a másikhoz, és megmondani, hogy a dolgokat így és így kellene csinálni. Tuomasnak azonban megfelelt, hogy ilyen feltételekkel és kikötésekkel folytassuk a lehetőségek szerint. Ebben az időszakban az volt a legfontosabb pont, hogy mindketten a zenélésre akartunk koncentrálni, és nem a zenén kívül álló üzleti dolgokra. Szükségünk van olyan emberekre, akik segítenek nekünk és Tuomas elhatározta, hogy segítségül hívja egyik jó barátját, és ily módon személyes előszeretetét is kifejezi azért, hogy a zeneírásra koncentrálhasson. Ebből a barátból és az őt körülvevő emberekből alakult ki a menedzsment. én ugyanakkor nem tudtam összeszedni a gondolataimat, vagy nem is igazán bíztam abban, hogy a dolgok javulni fognak, hogy egyszer is felszólaljak. Azt akartam, hogy a férjem segítsen ebben és támogasson az ügyekben, ezért választottam éppen Marcelot, mert ez teljesen természetes. Válsághelyzetben az ember segítséget vár és azt általában a közelségében keresi, vagyis az apa, báty, férj vagy hasonló személytől. Bárki lehetett volna, de már azért is a férjemet választottam, mert benne már akkor is megvolt az üzleti érzék, mielőtt a Nightwisht egyáltalán megalapították volna.

Levontuk a következtetést, hogy van ez a két csoportosulás, és ebből kiindulva kell jóérzéssel csinálni mindent. A dolgok tényleg javultak ettől, és elkezdtünk turnézni, lemezt felvenni. A szívemben azt éreztem, hogy mindenki a maximumot adja, de aztán megint előtérbe került a párbeszéd hiánya. Hogy mitől változik meg az ember, azt nem tudom megmondani, nem is tudom megmondani senkinek, hogy valakinek változnia kellene, bár néha a viták közepette bárkinek mondhat ilyet az ember. Így volt a zenekarban is, hogy a párbeszéd hiánya csak folytatódott és folytatódott és ez problémákat szült, különösen a kemény és nehéz turnék idején. Az volt ebben a nehéz, hogy Kiteeben megállapodtunk a koncertek gyakoriságáról és egyebekről, hogy nem csinálunk három koncertet egymás után, mert az megterhelő a hangomnak. Nekem nem volt magától értetődő, hogy a hangom ugyanúgy fog működni mindegyik napon és emiatt sokat kellett dolgozni a turnék alatt. Azt megmondom, hogy ha ezekről a bizonyos dolgokról nem állapodtunk volna meg, akkor már nem lenne ilyen hangom. Ha igent tudtam volna mondani minden egyes felkérésre, akkor már nem lenne hangom. Mivel énekes vagyok, és olyen iskolát végeztem, ahol minden nap azt hallottam, hogy oda kell figyelni a hangunkra, ezért ezeknek a profiknak a szavai nehezedtek rám azokon a turnékon, amikor kénytelen voltam nagyon megterhelni a hangomat. Öthetes turnék voltak, amelyek során volt három koncert, egy szabadnap, három koncert, egy szabadnap, és így tovább. Ezek a banda minden tagjának nehezek voltak, nem csak nekem.

Ezeket a dolgokat megbeszéltük a gyűléseken, de amikor úton voltunk, nem beszéltünk róla. A helyzet igazából abból a szempontból is feszült volt, hogy a Century Child megjelenésekor ugyanaz az állapot köszönt vissza, ami a Wishmaster idejében is kialakult. Visszajött ugyanaz a rossz érzés, és még azokkal az emberekkel sem voltunk képesek ezt tisztázni, akikkel kapcsolatban álltunk. Azonban az a tény, hogy a zenekar sikeres lett és a Century Child sikeres lett, nem csak a rossz állapotot mutatta. Ezek remek pillanatok voltak, a Century Child már nagyon sok lehetőséget megnyitott előttünk, és igazából nagyon szép időket éltünk. Volt lehetőségünk nagy helyeken fellépni és választhattunk, mit csináljunk meg. A rajongók az egész világon és Finnországban bátorítottak minket, nem is bírtunk volna enélkül ilyen sokat csinálni. Számomra is ezek voltak a legfontosabb dolgok egész idő alatt, a némaság és más dolgok közepette, amikor az információk abszolút nem jutottak el hozzánk. Tényleg sajnálatos volt, hogy sokszor senki sem tudott semmiről és egyszer csak kapom a hírt, hogy öt perc múlva tévészereplés lesz. Egy másik nagyon nagy ügy az volt, hogy mennyire hangsúlyoztam, hogy akarom tudni, hogy mit fogunk csinálni és javítani a zenekaron belül, a turnékon és egyebekben, mielőtt csinálnánk. Akartam tudni, hogy mi következik. Ha már új szerződést tervezünk a lemezkiadóval, akkor tudni szeretném, hogy az mit tartalmaz, mielőtt leteszik elém.

Amikor a Nightwish-beli munkámról beszélünk, sohasem gondoltam úgy rá, hogy feláldoznám magam. Kilenc évig énekeltem ebben az együttesben, jó és rossz idők során, de sohasem volt szó olyanról, hogy feláldozom magam. Nem is lennék képes így gondolkozni róla. Hálás vagyok azért, amit ettől a zenekartól és a zenéjétől kaptam. Például azért, hogy annak ellenére, amennyire én ismertem a metálzenét, mennyire elfogadtak engem ebben a világban és milyen jó érzés volt nekem, amikor egyre jobban kezdtem megérteni, hogy miről is szól ez a heavy metál. Egy időben olyan sok minden volt, amiről egyáltalán semmit sem tudtam, azt sem tudtam, mibe cseppenek bele, és mindenkivel ez volt a helyzet. Én nem írom alá azt, hogy csak egyedül változtam volna meg olyan nagyon mindezen események ideje alatt, mert valamennyien megváltoztunk és tinédzserekből felnőttekké váltunk. A világ megváltoztatja az embereket. Ezek a problémák olyan nagyok voltak, és ha egyszer képtelenek voltunk megbeszélni a dolgokat, csak rosszabbodott. Már a Century Child után is kétségek között voltam, hogy folytassam-e az együttesben, vagy elkezdjek-e csinálni valami mást. Akkor a férjem, Marcelo mellém állt és igazán rámutatott a pozitív dolgokra, például arra, hogy már éppen megtanultam énekelni ennek az együttesnek a zenéjét, és megtanultam élvezni ezt az egészet. Ezek után jobban élveztem a koncerteket, több év után újra. A zene és az emberek az egész világon voltak a legfontosabb dolog mindnyájunknak, és emiatt elhatároztam, hogy folytatom, erőt gyűjtök akárhonnan is szükség esetén, a bátorításból és a körülöttem levő emberektől.

Ekkor megint ott kötöttünk ki, hogy kénytelen voltam lefékezni a koncertek ütemét, mert számomra a csapat sikere és hírneve, amelynek a megteremtésén valamennyien dolgoztunk, nem adott okot arra, hogy kész legyek veszélyeztetni az egészségemet. A viszonyok észrevehetően javultak, de még mindig fennállt az, hogy én énekeltem és megvoltak ennek a korlátai. Ezek a dolgok már majdnem egymás ellen hatottak, és kedvem sem volt már aggódni olyan dolgok miatt, amiket megbeszéltünk annak idején, és ez persze frusztrációval járt, hogy nem fogom bírni. Próbáltam kapcsolatot teremteni, próbáltam maileket küldeni arról, hogy amiatt kerültünk megint ebbe a helyzetbe, hogy semmit sem közölnek másokkal és ilyen sokat koncertezünk. Hogyan tervezhettem volna meg a magánéletemet, amikor hirtelen közlik velem, hogy jövő héten koncert lesz itt és itt, pedig én is ugyanúgy megtervezem a magánéletemet, mint bárki más. Az ilyen bejelentések néha váratlanul jöttek és érintettek és erről volt szó annaál az osloi koncertnél is, amikor minden jegyet eladtak, mielőtt nekem szóltak volna róla. A koncertet mégis megtartottuk és én énekeltem ott, nem volt ebben semmi tisztázatlan. Ebben az értelemben úgy érzem, hogy nem bántak velem nagyon szépen, ha el sem mondják nekem a dolgokat. Aztán még nyomás alá is helyeznek, hogy kötelező megcsinálni, amit egyszer elvállaltunk. Valóban a közönség kedvéért turnézunk, de nem ez az egyetlen oka a turnézásnak, és […]. Osloban is egy barátomnál laktunk, miközben a csapat többi tagja közvetlenül a koncert után visszautazott Finnországba, mert valakiknek meg voltak szervezve a dolgok, valakiknek pedig nem, úgyhogy a többiek távozása után én és Marcelo egy barátomnál maradtunk.

Ilyen esetek állandóan történtek, és nem is volt erőm folyton mindezek közepette élni. Igazán messzire elmentünk ezzel az egész szótlansággal kapcsolatban. A hírnév azonban nagy mértékben nőtt, ezért még a szabad napok sem voltak igazi szabadnapok, hanem sok promóciós munkát is kellett csinálni, és bejelentettem a bandának, hogy ezekből a feladatokból egy kicsit talán más is kivehetné a részét, mert az én energiám kezd fogyni. Azonban ezek a kérdések állandóan a levegőben voltak, és én mindig is akartam tudni a dolgokról, hogy milyen körülmények között fogunk turnézni, satöbbi, mert már az is segített volna, ha tudom milyen viszonyokat kell elviselnem. Például a backstage környezetben a dohányzás volt egy kérdés, mert képtelen voltam magam gondoskodni erről az egészről, és ezt kezdetben még tiszteletben tartották. Biztosítottak saját szobát is, ahol át tudtam öltözni és melegíthettem a hangom, amit nem olyan kellemes hallgatni és az ember nem akarja olyan nyilvánosan csinálni. Tehát szükség volt ezekre a különféle dolgokra. A férjem segített mindezekben, hogy legyen öltöző a koncerteken, de sajnos ez nem túl sok helyen fogadott készen. Ez alatt azt értem, hogy mennyire elfelejtették a dolgokat, miközben sok más zenész hangszervezérlői ott álltak készen és jó állapotban a színpadon. A mi koncertünkhöz hozzátartozott, hogy átöltözöm, és ezt nem tartották fontosnak, pedig a fellépéshez nekem alapvetően nem is volt másra szükségem, mint egy mikrofon. A férjem segített ebben, éppúgy ahogy másokkal is ott van a technikusuk, és nem is volt ebben olyan nagy különbség, de nem kellett volna ilyen nagyon felhánytorgatni.”

A sajtótájékoztató még folytatódott ezután egy rövid ideig, és szó volt Tarja jövőbeni terveiről, de egyenlőre nincs jó felvételünk erről. Tarja azonban elmondta, hogy nem akarja elfelejteni a metál-elemeket a jövőbeli munkája során sem, mint ahogy a kemény gitárokat és az ennek megfelelő zenét is hallani fogjuk vele együtt a lemezeken.

Fordította: Borsos László ©