Nightwish.hu

Napló: Studio6

2007-09-28 Napló: Studio6

2007. március 02.-21. – Vokálfelvételek

2007. március 02.
Itt az idő, hogy én, az új énekesnő, naplót írjak az új album felvételeiről. Az album felvételeire tartó utazásom egészen későn ért véget. Egy nagyon szép stúdióba érkeztem, ahol a srácok fogadtak, néhány mérnökkel együtt. Mivel már este volt, csak megvacsoráztunk, majd relaxáltunk, hogy másnap nekiláthassunk a nagy munkának.

2007. március 03.
Az első valódi munkanap egy nagyon kellemes és kiadós reggelivel indult 9:30-kor, aztán elkezdtünk azon dolgozni, hogy megtaláljuk a megfelelő mikrofont és fejhallgatót számomra. Majd ideje volt elkezdeni az első számot, ami egy tempós, ütős szám, amiben az éneklést Marcoval felosztjuk kettőnk közt. Könnyen ment, és pár óra alatt készen voltunk vele. Mivel egy másik számot is fel akartunk venni aznap, szundítottam egy kicsit, hogy gyűjtsek némi új energiát. A vacsora után a felvételek folytatódtak, és a második szám is elindult a maga útjára. Ez egy olyan szám, amiben többféle énektechnika fordul elő, és szükség van az összpontosításra, meg hogy elég érzelem legyen benne, úgyhogy a verséken dolgoztunk órákig, mielőtt befejeztük volna a munkát aznapra. Utána már csak lazítottunk együtt. Ez a hely nagyon jó, mert egy helyen lehetünk, és teljesen önmagunkként viselkedhetünk, ami nagyon tetszik a minket övező nagy titok miatt…. paparazzik mindenhol…. Mivel a srácok totál rá vannak kattanva a horrorfilmekre, minden este ilyeneket nézünk, és azt kell, hogy mondjam, az idegeimnek kelleni fog egy kis pihenés ezután a pár hét után…;=)

2007. március 04.
Korán ébredtem, jó hangulatban, szóval egy kellemes reggeli sétára indultam, élvezve a tájat még reggeli előtt. Aztán egy kis teszt-éneklés következett, hogy a hangom bemelegedjen, mielőtt elkezdünk háttérvokálokat rögzíteni a második számhoz. Ez nagyon könnyedén ment. Tartottunk egy szünetet délután, jól szórakoztunk, jól éreztük magunkat, meg lazítottunk, többek között motorozva…. Nagyon klassz ;=)
Egy kicsit később, este, elkezdtünk dolgozni az ’Eva’ című számon, ez lesz az első, ami megjelenik, majd májusban, de csak letölthető formában. Ez egy lágy és szomorú dal, tele érzelmekkel. Nagyon jól sikerült, és úgy éreztük, hogy megelégedhetünk mára, szóval befejeztük a munkát. Megint lámpafénynél aludtam, a horrorfilmek miatt…

2007. március 05.
Reggeli után folytattuk a munkát az ’Eva’-val, felvettük a háttérvokálokat, hogy megkapja azt az extra simítást, amitől késznek nyilváníthatjuk. Nagyon örülök, hogy ez lesz az első Nightwish szám, amiben hallhatjátok majd a hangomat, és remélem, hogy éppen annyira meg fog érinteni titeket is, mint engem… igazán lenyűgöző szám! Mivel olyan hihetetlenül könnyen mentek a felvételek, egy másik gyönyörű dallal folytattuk. Ez a szám egyszerűen lenyűgöző lesz, a nagyzenekarral és kórussal együtt, minden egyes alkalommal élvezet elénekelni. Szóval élveztem az egész délutánt, aztán este kicsit egyedül lazítottam. Olyan számokat énekelni, amiben ennyi érzelem van, kicsit felkavar, szóval szükségem volt egy kis nevetésre, ezért csak vicces dolgokat néztem a TV-ben…. semmi horror…

2007. március 06.
Egy nyugodt, jó alvás után kicsit könnyedén vettük a dolgokat, és nem kezdtünk el dolgozni egészen ebéd utánig. Akkor az előző éjjel felénekelt szám háttérvokáljait rögzítettük, és úgy vacsoratájban végeztünk. Vacsora után belekezdtünk az ötödik számba, amiben Marcoval ismét osztozunk az éneken, így felénekeltem a fő szólamomat, majd végeztünk.

2007. március 07.
Nagyon korán keltem, mert kaptam egy SMS-t…arrghhh…8:20…puiihhh.. utána úgy éreztem, hogy reggeli előtt inkább lezuhanyzok, hogy felébredjek. Kicsit fáradt voltam, szóval úgy döntöttem, hogy teszek egy hosszú sétát, hogy felébredjen a testem is. Jól esett mozogni, mindig segít, hogy jobban tudjak fókuszálni, amikor később elkezdek énekelni. Ma megérkezett Marco, hogy felvegye a részeit néhány számban, szóval annyi volt a dolgom, hogy üljek és hallgassam, míg ő hozzáfogott ahhoz a számhoz, amit tegnap elkezdtem. Mint általában, most is szuperjól hangzott, mindig élvezet hallgatni, ahogyan énekel. Ez a szám nagyon erőteljes lesz, és miután Marco letudta a saját feladatát, én is felénekeltem a refrén háttérvokáljait, meg egy kis ezt-azt. Azután már a vacsoraidő következett, egy kis szünet a hangunk számára. Pokolian sok háttérvokált vettük fel ehhez a számhoz, a végén már szinte szédültem a fejemben kavargó sok hangjegytől…;=) De a szám elkészült, és egy kis szünet után Marcon volt a sor, hogy felénekeljen egy számot, ami kifejezetten az ő száma. Ez egy akusztikus dal, némi kelta-hatással, és Marco volt az, aki a zenéjét is írta. Némi vokál jut benne nekem is, amiket azután vettünk fel, hogy Marco végzett.

2007. március 08.
Ma Marco folytatta a munkát, egy olyan számon dolgozott, amiben egyedül énekel, szóval egy laza és szép napom volt, csak néztem őt és élveztem, ahogyan énekel. Ez egy nagyon dühös szám, és ahogyan azt jól tudjátok, Marco tud nagyon erőteljesen énekelni, és így is tett… Később, délután ő elment, én pedig elkezdtem a 14 perces mesterművön dolgozni, felvettük az első pár versét, és nagyon jól ment. Este lazítottunk, vacsora után aludni tértünk, miután meghallgattuk az eddig rögzített számokat. Már 7 kész van! Wow, ez totálisan, lenyűgözően jó arány, szóval úgy éreztük, néhány napot pihenhetünk, így kivettük a hétvégét, és csak vasárnap délután folytatjuk.

2007. március 11.
Néhány remek szabadnap után visszatértünk a munkához. Ismét a 14 perces számon dolgoztunk, ennek szenteltük az egész napot. Úgy éreztem, hogy a testem és a hangom túlzottan is jól pihente ki magát, szükség volt egy kis időre, hogy visszatérjek a bizniszhez. Szóval kicsit könnyedén vettük a munkát, lépésről-lépésre, mire minden készen lett. És már csak Marco részei hiányoznak. Ebben a számban nagyon sok különböző elem van, rengeteg erő, érzelmek, lágyság és durvaság. Ez mind összekombinálva egy hatalmas élménnyé válik, olyan, mint egy film, ahogyan később majd ti is hallhatjátok… Aztán egy kis szokásos relaxáció alvás előtt.

2007. március 12.
Ma egy olyan számot vettünk fel, ami a kezdetektől fogva bónuszszámnak készült, de a felvételek után azt hiszem, mind úgy éreztük, hogy rá kell kerülnie az albumra…;=) Ez egy nagyon vidám, melodikus szám, egy olyan refrénnel, ami nagyon gyorsan befészkeli magát a fejedbe. Néhány óra alatt készen lettünk, délután pedig újságírók jöttek hozzánk, hogy meghallgassák az új számokat, és meginterjúvoljanak engem. A riporter egy remek fickó volt, nagyon jól éreztük magunkat, és az egész végül is késő este ért véget… még némi éneklésre is sor került, az újságíró és Tuomas részéről… pontosabban hörgés, amit az album legagresszívabb számában hallhatunk majd… nagyon vicces éjszaka volt, erről biztosíthatlak titeket, nagyon sok nevetéssel…;=)

2007. március 13.
A kemény partyzós éjszakák után mind fáradtak voltunk, és lazán vettük a dolgokat. Ki kellett sminkelnem magam, meg felvenni valami szép ruhát, hogy letudjuk az interjút, és készüljön néhány fotó. Kicsit karikásak voltak a szemeim az alváshiány miatt, de mivel nem szoktam sokat inni, egész jól éreztem magam. Délután az újságíró elment, mi pedig elkezdtünk dolgozni egy népi elemeket tartalmazó számon. Néhány olyan dallamot is énekeltem, amit a ’számi-jojk’ ihletett. Szóval ez a szám a homoksivatag és Lappföld találkozása, és szintén nagyszerű zene, mint mindig;=) Az este a TV előtt ért véget, mielőtt lefeküdtem volna.

2007. március 14.
Borzasztó fejfájással ébredtem, és egyáltalán nem éreztem jól magam. Az egész testem sajgott, úgyhogy bevettem néhány fájdalomcsillapítót, és visszabújtam az ágyba néhány órára. Sajnos semmi sem segített, és amikor megpróbáltam felénekelni egy új számot, semmi sem működött, és muszáj volt ez a napot a pihenésemre szánni. Bevettem néhány influenza elleni gyógyszert, és bevackoltam magam a TV elé egész napra. Rossz nap, de van időnk egy nap pihenőre, szóval nem nagyon van mit tenni….

2007. március 15.
Mivel nem éreztem túl jól magam, egész délelőtt pihentem, és nem kezdtük el a felvételeket 13:30-ig, amikor is felvettük a bónuszszámot. Egy nagyon vidám, szép szám, ami nagyon finnek és skandinávnak hangzik számomra. Jól ment, és készen lettünk vele kb. 19:30-ra. Aztán ideje volt pihenni kicsit.

2007. március 16.
Lazítottunk reggel, egy könnyed séta, majd 13:30-kor elkezdtük a felvételeket. A mai szám kicsit magas volt számomra, szóval az influenza miatt aggódtam a hangomért, de némi bemelegítés után újra jól hangzott. Ez egy lágyabb szám, és már amikor a demo verzióját készítettem, imádtam elénekelni. Nagyon szép a szövege, és van egy bizonyos melankolikus hangulat a refrénben, ami nagyon megfogott. Emiatt szeretem énekelni. Vacsora után még kicsit folytattuk a felvételeket, aztán szaunáztam, majd lefekvés előtt TV-t néztem. Annyival jobban éreztem magam mostmár, és ez nagyon boldoggá tett, mert még mindig hátra van 2 szám…

2007. március 17.
Ismét hétvége, de folytattuk a munkát, mert most azért már gyorsabban haladnak a napok… Ezen a napon egy olyan számon dolgoztunk, amihez Emppu szerezte a zenét, és Tuomas írta a szöveget. Amikor először énekeltem el a demofelvételekkor, nagyon furcsa és nehéz volt, a dallama miatt, nagyon végletes…. de Tuomas mélyen elgondolkodott egy pillanatra, és azt mondta, hogy sokkal egyenletesebben énekeljem inkább, megváltoztatva a dallamot, és nagyon jól sikerült… azt hiszem ez a szám a legfurább, de ugyanakkor nagyon klassz az üteme és a dallama… egész nap kísérleteztünk, és rengetegszer hangzott el az, hogy ’megtehetjük ezt?’, amit ’wow, nagyon menő..’ felkiáltások kísértek. Nagyon vicces nap volt, nagyon sok mindent ki kellett próbálnunk, és sokszor kellett komolyan elgondolkoznunk azon, hogyan oldjunk meg egy problémát. De amikor az én részeim készen lettek, Tuomas pedig felvett hozzá néhány demo-billentyűs részt, úgy éreztük, hogy ez egy nagyszerű szám, kísérteties elemekkel… Azt hiszem, olyan kicsit, mint az Átok és a Tim Burton-filmek kombinációja… és amikor egy újabb remek nap után lazításra került sor, már 11 felvett dalt számolhattunk össze!

2007. március 18.
Vasárnap, a felvételeim utolsó napja!!! Már csak egy szám maradt, és ez egy bónuszszám, amiről még azt sem tudjuk, hogy kapunk-e engedélyt a megjelentetésre, mert az eredeti szerző még nem mondott rá igent… de szurkolunk, és természetesen mindenképpen felvesszük… Ez egy nagyon, nagyon gyönyörű dal, és Tuomas dalszövege remekül illik bele. Részemről kicsit ideges voltam, mert a szám végén nagyon magasan kell énekelnem, és itt-ott volt benne néhány egyéb bonyolult rész. De a srácok nagyon aranyosak és segítőkészek voltak, és amikor elkezdtünk dolgozni rajta, akkor csak hagytam, hogy a dal szárnyaljon, és remekül sikerült. Felvettük a háttérvokálokat is, Tuomas pedig feljátszott néhány dallamot a szintijével, és eszméletlenül hangzik! Nagyon remélem, hogy a szerző igent mond, mert nagyon kiábrándító lenne, ha nem jelenhetne meg…

2007. március 19.
Szóval készen vagyunk a felvételeimmel, úgyhogy most visszajött Marco, hogy felénekelje azokat a részeket, amiket kihagyott itt-ott. Mint mindig, beállított és remek produkciót nyújtott, a hangja pedig rengeteget adott hozzá a számokhoz. Míg ő énekelt, nekem néhány vendéget kellett szórakoztatnom. Érkezett néhány személy a kiadótól, meg még pár másik ember. Szép napunk volt. Egész nap csevegtem a vendégekkel, este pedig együtt vacsoráztunk, mielőtt elmentek. Ezután már lazíthattam és elmentem lefeküdni.

2007. március 20.
Egy dolog maradt hátra, hogy végighallgassuk az összes számot, és megoldjunk néhány apró problémát, mielőtt azt mondhatnánk, hogy minden OK és a felvételek készen állnak a keverésre. A nap nagyrészt pakolásból állt, meg CD-ket írtunk mindenki számára, majd elköltöttük az utolsó közös vacsoránkat. Aztán este pedig partyztunk! Nagyon klassz party volt, és azt kell mondjam, hogy hetekig józan tudtam maradni, hogy tudjak énekelni… de ezen az éjszakán csak elengedtem magam, ittam, és remekül éreztem magam a srácokkal… Egészen hajnalig nem tudtam elaludni, és még ha utána nem is éreztem magam túl jól reggel, minden bizonnyal megérte!! Szuperjó este!

2007. március 21.
Szóval… 3 hét stúdiófelvétel, távol az otthonomtól, most véget ér… boldog és szomorú is vagyok egyidőben…;=) Vegyes érzelmek, persze… mivel ez az egész időszak félelmetesen kielégítő volt, és ugyanakkor rengeteg kemény munkából állt… de nagyrészt szomorú voltam, hogy el kell hagynom ezt a helyet, ahol annyi éjszakán át aludtam, annyit nevettem és rágtam a körmömet a horrorfilmek okozta félelem miatt, ahol annyi remek kaját ettem, ahol együtt lehettem az új családommal, ahol minden lehetséges módon énekeltem, ahogyan csak tudok, annyira kihasználva a hangomat, amennyire csak lehet… micsoda nagyszerű hetek!!! És a legjobb az egészben, hogy ez még csak a kezdet… Hamarosan találkozunk!!!

Anette, 2007. május 13.

*

Abbey Road Studios – Kimmo

Első nap, 2007. február 21. 05:45
-29°C volt odakint. A francba. Kíváncsi voltam, hogy a régi LT elindul-e, mert a motorblokkban nincs fűtés. …Vagy végül is lenne, de persze 3 hete el kellett vinnem a szerelőhöz, még akkor, amikor épphogy elkezdődött a fagyos időszak – hiszen már előző tavasszal világos volt, hogy a szerkezetnek ez az eleme nem működik. Szerencsére elindult, úgyhogy miután elhajtottam az állomásra és elvonatoztam Helsinkibe, Seutulában vártam a gépem indulására. A ’sztárok’ egy másik járattal utaztak, de az én hibám, mert túl későn foglaltam le az utat. A többiek egyenesen Londonba utaztak, nekem viszont át kellett szállnom Osloban. Nagyjából egy időben indultunk, délután 2-kor, de a srácok két órával korábban érkeztek meg. Még csak most volt időm belegondolni, hogy mire számíthatok: talán a világ legnagyobb stúdiólegendája?! Várjunk csak, húzzuk le ezt az utolsó mondatot. Ebben a néhány napban át kellett rágnom minden lehetséges ismeretemet. Abszolút lehetséges, hogy közfelháborítóvá válok majd.

Délután 6 – végre Londonban
…Igen, végre. A járatok késtek, a Heathrow bedugult. A gépem Osloból 45 perc késéssel indult, és még több adódott hozzá: 30 percig köröztünk London felett, mielőtt a gép megkapta a leszállási engedélyt, és még ez sem volt minden. Miután végre leszálltunk, további 45 percig ücsörögtünk a hátsónkon, amíg vártunk arra, hogy a gép kapjon egy szabad kaput a terminálnál. A remek londoni metróhálózatnak köszönhetően az utazás többi része, a reptértől a szállodáig már egyszerű volt. Néhány átszállás, és máris 300 méterre voltam a hoteltől. Mire megérkeztem, már este 8 is elmúlt, szóval már nem látogattam meg a stúdiót. Úgyis csak a felvett anyagok másolására kerül sor ma, szóval annyira nem érdekes. Holnap délelőtt 9:30-kor kezdődik az igazi felvétel, ahol figyelni és tanulni szeretnék.

Második nap, 2007. február 22. Ébresztő reggel 7:30-kor
Fagy! Nem kint, hanem bent. Az ablak, ami 2 méter magas, rengeteg hideg levegőt enged be. Oh te jó ég, jól jönne egy kis finn ácsmunka ebben a négycsillagos hotelben! (Azt hiszem, a britek saját rendszer szerint osztályozzák a hoteleket, mert Finnországban ez maximum egy hostel lehetne). Egy rövid reggeli után elmentem venni egy új London-térképet, mert amit tegnap vettem, az csak a városközpontot mutatja, és azon nincs rajta az Abbey Road. Egy gyors ellenőrzés után sikerült megtalálni a stúdióhoz vezető utat. De aztán felhívtam Ewot, aki meghívott egy kávéra az ő szállodájukban. Szóval 30 percnyi metrózással eljutottam a srácok Danubius hotelébe, aztán onnan még 10 perc séta az Abbey Road-ig. Ahogy megközelítettem a legendás zebrát, körülnéztem, hogy hol van egyáltalán a stúdió? Minden épület eléggé hasonlónak tűnt. Amint a pillantásom egy kicsit vándorolt még, sikerült megtalálni a helyet, ami felé tartottunk. Kívülről az épület kicsinek tűnt, de belépve észre kellett vennem, mennyire nagyon tévedtem. A földszint alatt és felett is volt még egy-egy szint. Ez az, ahol a Studio1 is található, amiben elég nagy hely van a zenészek számára, és ahol mi is rögzíteni fogunk ma és holnap. Amikor megérkeztünk, az előkészületek nagy része már le volt tudva: a mikrofonok a helyükre kerültek, a nagyzenekar számára pedig megépült egy masszív fülhallgató-izé (66 zenész játszik egyszerre, mindenkinek megvan a saját fejhallgatója, és még ennél is több pihent a polcokon). A szörnynagyságú Neve88RS elfoglalta szinte az egész vezérlőtermet, a hangzásról pedig a B&W gyártmányai gondoskodtak: 3 hagnszóró szemben, egy mélyláda, és további 5 hangszóró a háttérben!

A stúdióban jelen voltak:
Vezető: Pip Williams
Karmester: James Shearman
Hangmérnök: Haydn Bendall
ProTools kezelő: Richard
Két asszisztens (bár megengedhetnénk ezt magunknak Finnországban is)
Mikko Karmila, Jukka, Tuomas, Ewo, Toni
Az időbeosztás a mai felvételekre:
Nagyzenekar délelőtt 10-től délután 2-ig: 66 zenész
Délután 3-tól 6-ig: 51 zenész

Minden területen olyan lenyűgöző szakértelmet láthattunk, hogy az már ijesztő. Az első felvételektől kezdve, a zenészek tehetsége meghökkentő volt. Valahogy nehéz volt felfogni, hogy a nagyzenekar tagjai közvetlenül a felvételekkor kapták meg a kottákat, és egyáltalán nem volt lehetőségük próbálni. Másrészt, miután megtudtam, hogy mikben vettek részt korábban, nem csodálkoztam tovább. A nagyzenekar karmestere olyan felvételeknél vezette a London Symphony Orchestra-t, mint pl. a Harry Potter-filmek betétdalainak felvételei. Haydn pedig a James Cameron-filmek zenéin dolgozott. Úgy gondoltam, jobb, ha a vidéki fiú meg se próbálja megmondani nekik, mit kell csinálni. Az egyetlen apró kellemetlenség az volt, hogy a vezérlőteremben hallgatva a felvételeket, tökéletes a hangzás, de túl HANGOS! Pip elmondta nekünk, hogy a B&W hangszórók tökéletesek klasszikus zene számára, bár a felső szólamokat rendszeresen cserélni kell. Nem kérdés, miért. A nagyzenekari felvételek után néhány tradícionálisabb szóló hangszer következett, mint pl. üstdob, egy síndarab, meg egy háztömb egy darabja. A két utóbbi hangszer egy káprázatos világvége-hang előállításához szükségeltetett, ami Tuomas szerint a legjobb, amit valaha hallott. Miután az üstdobon játszó zenész befejezte a felvételeit, szerényen belépett a vezérlőbe, hogy kérjen egy másolatot a kottákról. Említette, hogy ő zenetanár is, és hozzátette, hogy ez volt a legbonyolultabb felvétel, amin valaha részt vett. Azt mondta, hogy ha a tanítványai elkezdenek túl sokat képzelni magukról, akkor kapnak majd némi Nightwish-kottát, mert ez majd letörli az önelégült vigyort a képükről. A felvételek hallgatása közben legalább két kancsó kávét ittam meg, amivel az asszisztensek folyamatosan kínálgattak, és elfogyott egy egész tál szőlő is.

Kórusfelvételek este 7 és 10 között: 33 énekes
Amikor a kórus elkezdte énekelni az első szám elejét, lenyűgözve hallgattam, pedig ők sem próbáltak – és egyáltalán nem is hallották a számot előtte. Nem a legkönnyebb szám volt az énekesek számára, és mégis kész lett kicsivel több, mint egy fél óra alatt. A felvételek kezdenek is kicsit unalmassá válni, mert semmi ’szokatlan’ nem történik. Ezek az emberek valóban profik.

Harmadik nap, 2007. február 23. Abbey Road
Délelőtt 11-kor érkeztem, időben ahhoz, hogy halljam az utolsó nagyzenekari felvételt. A professzionalizmus netovábbja, hogy két teljesen lefoglalt órát nem használtak ki. Úgyhogy vártunk, mert a kórus délután 2-kor folytatta a munkát. Semmi olyan sem történhetett volna, ami sietteti a dolgokat. Végül megérkeztek az énekesek, és hogy a legendás sportközvetítőt idézzem: „Kész van!” Nem tudok mást tenni, mint leborulni a tehetség mesterfoka előtt. Este 7-kor egy kissé különös hangszer mutatkozott be: egy magyar cimbalom. Kicsit egy nagy zongorára emlékeztetett, a fedő és billentyűk nélkül, és közvetlenül, két ütővel a húrokat ütögetve kell játszani rajta. Egész Londonban egyetlen fickó van, aki tud rajta játszani. Ez nem azt jelenti, hogy ő béna lett volna vagy valami, épp ellenkezőleg! Szóval semmi értelme cimbalomkarrierbe kezdeni, amíg ez a fickó a környéken van. Szóval ez alkalommal ének és zene is felcsendült. Aztán a merevlemezekről elkészültek a másolatok, az asszisztensek elpakolták a mikrofonokat, mi pedig elindultunk a szállodába.

Összegző gondolatok:
Sajnos szombat reggel vissza kellett indulnom Finnországba, így lemaradtam a gospelkórus felvételeiről, amik a Studio2-ben zajlottak. Ugyanabban a stúdióban, amelyikben valami Beatles nevű banda is készített albumokat! Utólag mesélték, hogy sok volt a látni- és hallgatnivaló. Remélem, a srácok sokat fotóztak. A felvételek előtt megkérdőjeleztem ennek az utazásnak az értelmét: elutazni Angliába nagyzenekari- és kórusfelvételekért? Most már egyáltalán nem kétkedek: a minőség nagyszerű, minden gyorsan zajlott, és igazán a zenekészítés lényegére, az elégedettségre fókuszálhattunk. A Studio1 hangzása is hatalmas szerepet játszott a végső eredményben. Finnországban ez legalább egy operaházat igényelt volna, ami messze túl bonyolult lett volna. Mohón várom már, hogy befejezzük az albumot!

Kimmo, 2007. május 3.

*

Abbey Road Studios – Ewo

2006. 12. 17, vasárnap, Helsinki-London
Délután tartottunk egy megbeszélést a King Foo főhadiszálláson, az új turnéval kapcsolatban. Néhány előzetes terv kidolgozva, a technikai gárdával minden átbeszélve, a banda hangulata átvizsgálva, továbbá elfogyott 5 kanna kávé és egy kupac zsömle. Senki sem csüggedt, a humor még mindig jelen van. Minden jól fest! Aztán taxival kimentünk a reptérre, hogy útnak induljunk London felé! Nem sokkal az érkezés után, a hotel bárjában ülve, egy demofelvétellel együtt, találkoztunk az első helyivel…

2006. 12. 18, hétfő, London
Ahogyan megérkeztünk a legendás Abbey Road stúdióba, érezhettük az izgatottságot, és hallhattuk az elmúlt idők suttogását a levegőben. Délelőtt 10-kor kezdődött az első nagyzenekari felvétel, 66 zenésszel, és egész nap tartott, a kórusfelvételek pedig egészen késő estig elnyúltak. Amit Pip Williams művel a nagyzenekarral, az varázslat! Az Abbey Road kávézóban elköltött salátaebéd után pedig a Studio-A hihetetlenül kényelmes kanapéján szundítva végeztem. Takarodó este 9:30-kor. Heavy metalt felvenni ilyen kemény meló.

2006. 12. 19, kedd – London
A stúdióban minden ott folytatódott, ahol tegnap befejeztük. Még több nagyzenekar és még több kórus. Emppuval elmentünk az Oxford Streetre, hogy együnk egy kis sushit, és hogy vásárolgassunk kicsit karácsonyra. Tuomas, Jukka, Mikko és Tero egész nap a stúdióban maradtak. Csak így tovább, buzgómócsingok! Este a teltházas Cradle of Filth-koncerten találtam magam az Astoriában. A banda nagyon jó volt, ahogyan a közönség is. Toni (Peiju, szintén a King Foo-tól) is megérkezett a londoni ködbe, a koncert után pedig egy helyi kollégával beültünk a Carlic&Shots-ba, hogy harapjunk valamit. Aztán meg jó éjszakát.

2006. 12. 20, szerda – London
A mai nap egy brilliáns személy, Mr. Troy Donockley felvételeire volt lefoglalva, aki skótdudán játszik. Ezen kívül tagja egy nemzetközi mágusszövetségnek, a ’Magic Circle’-nek. Pip már figyelmeztetett minket, hogy milyen nagyszerű zenészről és varázslóról van szó. Troy, amellett, hogy zenélt, minden lehetséges pillanatban trükköket mutatott nekünk, és teljesen összezavarta a racionális elménket minden ilyen alkalommal. Nem mennék bele a részletekbe, úgysem hinnétek el… Ez a mágia tiszta műveszete. Troy találkozott azzal a fickóval is, aki megtanította Uri Gellert arra, hogyan hajlítson kanalakat. Nem nehéz kitalálni, hogy az este folyamán egy halom hajlott kanál meg villa volt az asztalokon… Nem említve a repülő kártyákat, égő paklikat, stb.

2006. 12. 21, csütörtök – London
A mai nap vendégzenésze Mrs. Nollaig Casey volt. Ez a tündéri hölgy a hegedűjével néhány kelta-hangulatú számban működött közre, és WHOA, az előadás merő ragyogás volt! A felvételek késő estig tartottak, és amíg Nollaig és Tuomas megvacsoráztak a hotel bárjában, én elmentem a régi hardcore banda, a GBH koncertjére. Nagyszerű show, punk’s not dead! Visszatérve a hotelba, ismerős arcok és kajla kanalakkal teli asztal fogadott… Úgy tűnik, fogyott a kávé rendesen.

2006. 12. 22, péntek – London
A felvételek utolsó napja 2 szoprán fiú számára volt lefoglalva. Ezekre az ifjakra csak egy számhoz volt szükségünk, és olyan gyorsan letudták a felvételeiket, hogy mire a stúdióba értem, már egy szempillantás erejéig sem láttam őket. Tuomas, Jukka és Mikko azért persze ott voltak, hogy szemtanúi legyenek a fantasztikus előadásnak. Várjatok csak, míg meghalljátok! A felvételeknek vége, készen vannak a másolatok a rögzített anyagokról, ideje hazamenni. Vagy legalábbis így gondolnánk. A Heathrow reptérre érkezve rá kellett jönnünk, hogy a járatunkat törölték a köd miatt. A leghamarabbi időpont, amikor haza tudunk menni, az Szenteste napja. Úgyhogy vissza a szállodába, le kell foglalni még két éjszakát, meg iszunk némi HouseCoffee-t, hogy enyhítsük a melankóliát.

2006. 12. 23, szombat – London (még mindig)
A napot tomboló vásárlással és sushiorgiával töltöttük. Karmila ’olyan sok hulladékot, szemetet és vackot’ vásárolt a családjának, hogy így már valószínűleg egy ideig távol marad a purgatóriumtól. Hadd legyen csak jókedvű ez az időszak! Órákig tartó séták, lábfájás, aztán pedig korai lefekvés, mert az ébresztőt reggel 5:45-re kellett beállítani. Ez az a járat, amit nem késhetünk le, különben egy londoni hotelszobában töltjük a karácsonyt.

2006. 12. 24, vasárnap – London-Helsinki
Jepsss! Sikerült elérni a gépet. A finn napilapok és a Finnair ebédje (nyilván megkaptam Jukka húsgombócait is) lélekemelően hatottak. Tuomas és Jukka béreltek egy kocsit a Helsinki reptéren, hogy éjszakára hazaérjenek. Mindent összevetve a kiruccanás sikeres volt, és úgy tűnik, hogy az új album „teljesen őrült” (Tuomast idézve) lesz! És ne felejtsétek el, hogyan kell üdvözölni Empput a következő turnén: „Jól van, Eetu!, Igen, Eetu!!!”

Eduardo Pohjola, 2007. január 1.

*

2006. október 29.-30. – Tuomas

Ezeket a sorokat akkor írom, amikor Németországból, Hamburgból repülünk hazafelé Finnországba. A hétvégét Ewoval és Tonival (King Foo) együtt töltöttük Hamburgban, találkoztunk néhány emberrel a kiadótól, a Nuclear Blast-től. Szerettek volna hallani néhány demoszámot, és elkezdeni tervezni a 2007-es évre. A találkozó jól sikerült, az eredmény egy tönkrement sztereó lejátszó, mivel túl hangosan hallgattuk az új számokat, és egy kupac boldog főnök. A visszajelzéseik nagyon hízelgőek, ami természetesen sok önbizalmat ad nekünk. A maxiszámokat is kiválasztottuk.
A társalgás este a hotelszobában folytatódott. A legfrissebb ’Talouselämä’ (=pénzügyi élet) magazin címlapján szereplő bizniszguru, Holopainen úgy döntött, visszavonul a beszélgetéstől, ugyanis egy szót sem értett a zsargonból, meg abból, amiről a többiek beszéltek. Boldogan ráhagyom a pénzügyeket ezekre a tőlem okosabb emberekre. Néhány pillanat múlva a Clochard-bárban találom magam, szögeket kalapálva egy fatuskóba, szorgosan iszogatva. Kapanen, a Hamburg rock shop legendás vezetője, és Ville a HIM-ből szintén jelen vannak. Kapanen mindig megnyeri ezt az extrém módon egyszerű, mégis addiktív verj-egy-szeget-a-tuskóba-játékot. De hé, ő az egyetlen józan közöttünk.
A kaland egy következő bárban folytatódott, ahol Ewo és Toni is csatlakoztak. Egy lánynak, aki egy alumíniumrúdról csüngött, szülinapja volt. Villével együtt elénekeltük neki a Happy Birthday-t (pontosabban Ville énekelt, én meg úgy hangozhattam, mint egy motórcsónak gyötrődő erőforrása). Ez volt az a gesztus, aminek az est hátralévő részében az ingyenes italfogyasztást köszönhettük. Az egyik módja annak, hogy olcsón megúszd. Néhány hete meglátogattam Empput a keravai stúdiójában, Finnországban, hogy megnézzem, hogyan halad a gitárfelvételekkel. A következő album tizenöt számából tizenháromnak a kísérő szólamaival kész volt. Két gitárral még további speciális hangokat, riffeket, szólókat fog felvenni. Egészen hasonló a módszer, mint ahogyan a Once-ot rögzítettük. Minden, amit eddig csinált, fantasztikusan szól, a legvégső figyelemmel játszott fel mindent. Először Jukka jobb-mint-valaha törekvése, most meg ez. Büszke vagyok a srácokra. A következő napon ismét egy énekesnő-jelöltet teszteltünk. Eljött a stúdióba, hogy elénekeljen néhány számot. Elképesztően jól hangzott! Az egyik lassabb számot annyira lélekkel énekelte, hogy a dalszerző producerkedés helyett inkább az ajkát harapdálta.
Elbúcsúztunk a lánytól, majd visszamentünk a stúdióba, hogy minden számot végighallgassunk Emppuval. Megjelöltük a gitár részek helyét, hogy haladhasson a felvételeivel. Ez elég unalmas feladat volt, szóval inkább elkészítettük egy legendás finn szám, Tapio Rautavaara ’Rosvo-Roope’ című számának viszkibűzös feldolgozását. Még mindig szégyellem magam miatta, néhány legendának egyszerűen érintetlennek kell maradnia. Amikor hazaértem, lecsekkoltam a dalszövegeket. 13 kész, 2 még készülőben. Elégedettnek éreztem magam, amikor észrevettem, hogy ez a legjobb, amire képes vagyok. Bár 3 sornyi szöveg cenzúrára szorult. Kaptam egy nagyon udvarias megjegyzést Londonból, hogy ezek a sorok nem igazán felhasználhatóak, mivel nem az Ördögűző legújabb folytatását kívánjuk elkészíteni. Felfogtam a lényeget és vérző szívvel újraírtam azt a 3 sort. A művészt megint félreértették. Vagy ezúttal túlzottan is megértették. Az album borítója és booklete nagyjából most lehet készen. Toxic Angel és a felesége, Gina (Highest Hopes / End Of An Era) készítik el ezeket ismét. Nagyon jól néznek ki!
A Nagy Kékségen túl, Los Angelesben Mr. Jussi Tegelman épphogy befejezte a kiegészítő hanghatások felvételeit az új albumra. Ahelyett, hogy FX-CD-kről használnánk mintákat, ezúttal valami külön ezekre a számokra testreszabottat szerettünk volna, és szerencsére Jussi beleegyezett, hogy segítsen. Ő hivatásszerűen készít hangeffekteket mozifilmek számára. Szóval így állunk pillanatnyilag. Ha Marconak lesz ideje a Tarot mellett, akkor rögzítjük a basszus részeket, valamikor a következő 2 hétben. Azután már csak annyi dolgunk van, hogy várjunk a nagyzenekari felvételekre, amik Londonban, az Abbey Road-on fognak zajlani, mert semmi értelme ezelőtt felvenni a billentyűs részeket vagy az éneket. Pip Williams naponta hív fel, hogy pontosítson néhány akkordot vagy hangjegyet. Teljesen lázban ég, ahogyan mi is, ami csak pozitív lehet az album szempontjából. Úgy néz ki, hogy az albumon szereplő vendégzenészek listája Kitee telefonkönyvének nagyságával fog vetekedni. Főként a nagyzenekar és a kórus miatt. Egészen úgy érzem, hogy az egész procedúra már annyi szálon fut, hogy lassan nem tudom őket a kezeim között tartani. De azért nagyon bízok a falkában. Érezzük, hogy ha az album atmoszférájáról van szó, akkor ez lesz a leginkább ’banda album’, amit valaha is csináltunk. Kottákat írni Pip számára, dolgozni a dalszövegek hiányzó részeivel, próbálni a következő Kotiteollisuus-turnéra, ezek fogják kitölteni a napjaimat a közeli jövőben. Lesz még mit mesélnem, hamarosan jelentkezek!

A hónap leginspirálóbbjai:
Filmek: Holt költők társasága, Wolf Creek, The Notebook
Könyvek: Walt Whitman: Fűszálak, Robin Hobb: Fool’s Fate
Zene: Tarot: Crows Fly Black, Kotiteollisuus: Iankaikkinen, Lány a vízben-filmzene, NW demok, vokállal és anélkül
TV: Maajussille Morsian

Tuomas (2006. november 10.)

*

2006. szeptember 9-20. – Dobok/Jukka

2006. szeptember 9-én, szombaton, összegyűltünk a nagyjából két hónapig tartó demofelvételekre szánt szünet után. A napirendben szerepelt olyasmi, mint a hangszerek beállítása meg csevegés hülyeségekről. De azért sikerült eljátszani néhány számot. Vasárnap egyáltalán nem zenéltünk, mert más dolgunk volt… Hétfőtől csütörtökig végigmentünk az új számokon, és elvégeztük rajtuk a végső változtatásokat. Érdemes észrevenni, hogy sok mindenben mennyit is segít a demo. Néhány olyan dolgot, ami nagy jól hangzott, amikor felvettük a demot, teljesen át kellett alakítanunk. Szóval még ha néha úgy is érződik, hogy felvenni az új számok demoverzióit csak időpocséklás, ez az egyetlen útja annak, hogy észrevegyük, hogy néhány dolog, ami remekül hangzott, totál értelmetlen. Szerencsére ezen a ponton még meg tudjuk változtatni a számokat. Csütörtök reggel Ewo eljött értem a hotelhez, és elindultunk a Petrax stúdióba. Tuomas Helsinkiben maradt, hogy részt vegyen az új Donald Kacsa-könyv, a ‘Rokkikukot’ megjelenési partyján. Ewoval összeszedtük a dobokat a próbateremből, és Hollola felé vettük az irányt. Ahogyan azt láthatjátok és hallhatjátok az egyik videoblog-bejegyzésünkben, az út megint csak hülye és értelmetlen csevegéssel telt el. De jól éreztük magunkat, és csak ez számít. Miután kipakoltuk a dobokat a Petrax stúdióba, Ewo visszafordult, hogy csatlakozzon Tuomashoz Helsinkiben, a Donald-könyv partyján. Kai Hahto (Wintersun), aki megtisztel minket azzal, hogy gondoskodik a dobok hangolásáról, este érkezett meg. Péntek reggel összeszereltük a dobokat Mr. Hahtoval, és ő elkezdte a kívánt hangzást keresni. Délben Mr. Karmila, Tuomas és Mr. TeeCee is megkérkeztek, ekkor fejeztük be a hangolást az utolsó változtatásokkal. A kívánt hangzást meglepően könnyen elértük, köszönet Mr. Hahtonak. Jobban figyeltünk erre, mint eddig bármikor, mert a végső felvételen több igazi hangot szeretnénk szerepeltetni, mint valaha. Meglátjuk, hogyan sikerül. A nap végén felvettünk egy számot, aztán a szauna felé vettük az irányt. Amikor a nap első sugarai megvilágították a szombat reggelt, elkezdtük az első igazi munkanapot. Egy gyors ellenőrzés biztosított arról, hogy semmi nagy változtatásra nincs már szükség, így elkezdhettünk dolgozni az első számokon. A legelső egy lassú tempójú szám volt, amit simán lehetne hallgatni egy észak-afrikai kirándulás háttérzenéjeként. Ezt nem volt olyan nehéz eljátszani, de a lassú tempó miatt biztosnak kellett lennünk az egyenletes hangzásban. A második szám egy 14 perces ‘mamut’ volt, aminek a tételeiben az egyszerű ütemektől az extrém Pantera-szerű riffekig minden előfordul. De a tételek közti váltások jól működtek, szóval süti volt a felvétel. Aztán egy olyan számot vettünk fel, aminek a munkacíme ‘Woods’. Ezt a címet a tradícionális finn népzenei hangokról kapta. A nap utolsó dala az új album feldolgozásszáma volt. Ez alkalommal a feldolgozás eredetileg nem egy ‘igazi’ szám, hanem inkább egy hatalmas művészeti alkotás, az egyik legszebb témával, amit valaha hallottam. Az eredeti számban nincs dalszöveg, de mi adtunk hozzá, anélkül, hogy elfelejtkeztünk volna az eredeti hangulatról, és megpróbáltuk átalakítani egy ‘igazi’ számmá. A nap végén mind egyetértettünk abban, hogy elégedettek lehetünk az eredményekkel. 10 napra foglaltuk le a stúdiót a dobfelvételekre, mert semmit sem akarunk elsietni. De ennek ellenére 4 szám kész van (beleértve a 14 perces szörnyet), és nem is dolgoztunk ma olyan sokáig (4-5 óra), szóval nagyon boldogok vagyunk. Vasárnap az előző nap eredményeivel elégedetten kezdtünk dolgozni. Az első a sorban egy olyan szám volt, ami Marco nagyszerű riffje és Tuomas zseniális refrénje köré épül. A szám C-részében megváltoztattuk a hagyományos tizenhatodos dupla lábdobot egy kicsit érdekesebb, tizenhatodos dupla lábdob/snare dob kombinációra. Nem olyan nehéz eljátszani, de mindenképpen érdekesebb. Aztán egy Emppu által írt számot vettünk fel, amiben eléggé érvényesülnek az old school-hatások. A harmadik szám talán az album legegyenletesebb száma, eléggé slágergyanús. A napot egy ballada felvételével fejeztük be, amiben nincs annyira sok szerepem, szóval könnyű volt. Mivel ismét borzasztóan elégedettek voltunk az eredményekkel, úgy döntöttünk, hogy a felvételeket nagyobb kihívássá alakítjuk azáltal, hogy bebiztosítunk egy jó kis másnaposságot a következő napra. Emppu meglátogatott minket, és miután szaunáztunk egyet, megnéztük az új Dream Theater DVD-t és emelgettük kicsit a poharainkat, a kívánt kihívás máris jó úton járt. De a kihívás vadászata ezzel még nem ért véget. A korai órákig folytatódott, és többek között felvettünk egy nagyszerű blues-számot. A felvétel remek lett, és egy nap talán majd megjelenik, hogy mindenki hallhassa, de valószínűleg nem fog szerepelni az új albumon… A hétfő reggel 4 óra alvás után köszöntött ránk. Homokkal a számban, némának érezve magam próbáltam felpörgetni magam. De már a szemem kinyitása előtt tudtam, hogy a kihívásért folytatott akciónk sikeres volt. Egy profi mindig profi!!! A felvételek kezdete késett kicsit, hiszen a többieknek is volt némi gondjuk az ébredéssel. Végül azért bevetettük magunkat a stúdióba, és rögzítettünk 3 számot. Az első az album legegyszerűbb száma, ami a maga egyszerűségének köszönhetően hangzik jól. A másodiknak kicsit hasonló a hangulata, mint a Wish I Had An Angel-nek. A szenvedés napjának utolsó száma az volt, amelyik valószínűleg az első maxink lesz. Ebben a számban remek lábdobütem hallható, ami ravaszul becsapja a hallgató fülét, és az egész szám könnyűnek tűnik, pedig az album legbonyolultabbjai közt van. Nem igazán volt kedvünk partyzni, szóval aludni tértünk, hogy képesek legyünk 100%-ot nyújtani az utolsó felvételi napon. Kedd reggel mosollyal az arcunkon ébredtünk, mert már csak két számot kell felvenni és… PARTY! Egy nyugodt ballada felvételével kezdtünk, amiben arra kellett fókuszálni, hogy az ütem egyenletes legyen, mert a tempó nagyon lassú. Lassú szám esetén az ütem bizonytalannak tűnhet, ami az egész számot bizonytalanná teheti. Végül is jól sikerült, és egy kis szünet után nekiláttunk az utolsó számnak. Ez a szám a Nightwish-skálán belül extrém gyors, és a zenész képességeinek határait feszegeti. Miután meggyőződtünk róla, hogy megfelelően sikerült a felvétel, kezdődhetett a party. Először tettünk egy kirándulást a legközelebbi italboltba, majd szaunázni mentünk. A korai órákban ismét rögzítettünk némi remek anyagot, amit valamikor, valahogyan ki kellene adni. Szerda reggel bepakoltuk a cuccainkat az autókba, és elköszöntünk egymástól, hogy hazainduljunk. Az úton fáradtak, de ugyanakkor nagyon boldogok és elégedettek voltunk. Felvettük a dobokat egy olyan banda új albumára, aminek nincs semmi kereskedelmi potenciálja, vagy mi. Alakulhatnának rosszabbul is a dolgok.

Jukka