Nightwish.hu

MetalReviews interjú Tuomasszal

2009-06-02 MetalReviews interjú Tuomasszal

Az első kérdést azért muszáj feltennem, mert személyesen nagyon kíváncsi vagyok a válaszra. A Nightwish weboldalán a biográfiádban említed a Setét Torony sorozatot a kedvenc könyveid között. Ennyi év után, mit gondolsz a befejezésről?

Tetszett a vége, de teljesen üresnek éreztem magam, mert tudtam, hogy ennyi volt. Évekig olvastam, vártam a folytatásokat. Amikor vége lett, egy hotelszobában ültem, és ahogyan elolvastam az utolsó oldalt, rázott a hideg. Ennyi volt. Rosszul esett, hogy vége, bár tényleg tetszett a befejezés, úgy gondoltam, hogy valóban jó. Hallottam pletykákat, hogy talán készítenek belőle egy mozifilmet, vagy esetleg egy mini sorozatot.

Igen, tervben van, de még nem döntötték el, hogy film, vagy olyan HBO-féle sorozat lesz belőle. Hallottál már a képregényről, amit a könyvek alapján készítettek? Az egyik a ’ The Long Road Home’ címet kapta, és ez egy eredeti történet Rolandról és Cuthbertről.

Láttam néhányat a képregények közül. Bár csak láttam őket, és nem olvastam. Én úgy gondolom, hogy a Setét Torony sorozat Stephen King legnagyobb alkotása, a valaha írt legjobb történetek egyike. Ez, a Talizmán és a Gyűrűk Ura számomra mind egy szinten vannak.

Van egy kérdésem számodra a The Sound Of Nightwish Reborn című kiadványotokról. Ez csak digitálisan jelent meg, és azt szeretném tudni, hogy miért döntöttek úgy, hogy csak így jelenik meg? Azért, mert csak bónuszszámok és demok voltak rajta, vagy mert ez volt az első lépésetek a digitális piacon?

Tudod, ez teljes mértékben a kiadó ötlete volt. Egy árva gondolatot sem szenteltem ennek a kiadványnak, nem láttam, soha nem hallottam, még azt sem tudom, mely számok szerepelnek rajta. Csak annyit hallottam, hogy valami ilyen létezik, ennyit tudok róla. Komolyan! Őszintén, én nem tudom. Úgy tűnik, a kiadók mostanában mindenféle cuccot kiadnak, és amikor megkérdeztek, azt mondtuk ’Ok, hadd menjen’.

Mit gondolsz ezekről a digitális megjelenésekről? Elképzelhetőnek tartod, hogy a jövőben ebbe az irányba haladjatok, vagy előnyben részesíted a konkrét megfogható példányt, ameddig csak lehetséges?

A legvégsőkig elítélem a digitális cuccokat. Lehet, hogy ez a jövő, de ez egy ijesztő gondolat. Nekem még iPodom sincs, és soha semmit nem töltöttem le az internetről, azt sem tudom, hogyan kell. Én a kezemben akarom tartani a CD-t, látni a borítót és elolvasni a dalszövegeket. Ez az én véleményem.

Olyan személynek tűnsz, akihez nagyon közel áll a természet. Emlékszek, hogy az End Of Innocence DVD-n mélységes tisztelettel beszélsz a szüleid nyaralójáról. A 2001-es nehéz időszakodban, az Over The Hills és a Century Child között elmentél túrázni az erdőkbe Tony Kakko-val, ami egy igazán megfiatalító élmény lehetett. Mit gondolsz erről, az, hogy kapcsolatban vagy a természettel, hogy értékeled a természetet, hatott a dalszerzésedre korábban? És most az, hogy körbeutazod a világot, számtalan különböző kultúrát látsz, befolyásolt bármennyire is az alkotásban?

Azt gondolom, hogy minden, amit látok, és minden, amit átélek, befolyásolja a dalszerzést egy tudatalatti szinten. De a tény, hogy a semmi közepén, az erdőben éltem le az életem mind a harminckét évét, az mindenképpen befolyásolt, mint személyt, és így a dalszerzést is. Szeretném azt hinni, hogy a számok, amiket alkotok, egészen élők. Rengeteg ihletet merítek a világ szépségéből, a természet szépségéből és tisztaságából, aminek tanúja lehettem egész életem során. Ha egy nagyvárosi fickó lennék, gondolom valami olyasmit csinálnék, mint az industrial metal. Azt hiszem, a természettel való erős kapcsolat jelen van mindenben, amit cselekszünk.

Minden számot otthon írtál, Finnországban? Vagy szereztél zenét olyan helyeken is, mint a Japán tengerpart vagy Dél-Ausztrália? Nem csak riffeket vagy ötleteket, hanem teljes, konkrét számokat.

Soha, sehol máshol nem fejeztem be egy dalt sem, mint otthon, a saját szobámban. De folyamatosan, bárhol is vagyok, gyűjtöm az ötleteket. Most van egy jegyzetfüzetem, vagyis pontosabban kettő, mert egy már betelt, és tele vannak ötletekkel, dalszövegekkel, riffekkel, dallamokkal, kis jegyzetekkel. Miközben turnézok, folyamatosan inspirálnak az emberek, akikkel találkozok, a különböző kultúrák és élmények. Nagyon erősen érzem a világot, és ez jó érzés. De lehetetlen számomra, hogy elkészítsek egy teljes számot egy ilyen környezetben. Szükségem van néhány hónapig a békémre és magányomra otthon, hogy az egészet összerakjam.

A Wishmaster óta a Nightwish népszerűsége folyamatosan növekszik, ami egyre több kötelezettséggel jár együtt. Találsz még időt arra, hogy gyakorolj, mint zenész? Nem csak dalszerzést, hanem a technikát?

Nincs rá időm, de ez nem kifogás, egyszerűen már nem gyakorlok. Régebben egész sokat csináltam, de már nem. Őszintén szólva, látom, hogy a technikám romlik. Komolyan! Vannak olyan számok az Oceanbornon, pl. a Pharaoh Sails To Orion vagy a Stargazers, amiket azt hiszem, még mindig el tudok játszani… de nem olyan könnyedén, mint régen. Egyre öregebb és lustább vagyok. Csak gyakorolni a technikát, ez olyan unalmas. Inkább minden időmet és energiámat a dalszerzésre fordítom. De rátapintottál a lényegre. Gondolkoztam ezen, mert látom, hogy amikor élőben játszok, nem olyan már a technika, mint 10 éve volt. Utol kellene érnem magam.

Oh, várj, ez nem kritika akart lenni a részemről…

Igen, tudom, de ezen magam is gondolkoztam, és feltűnt, szóval jó észrevétel volt.

Ez egy kicsit személyesebb kérdés, de miközben felcseperedtél, nem érezted magad egy kicsit kívülállónak a többi emberhez, a saját korosztályodhoz, vagy az iskolatársaidhoz képest?

De, nagyon is. Volt egy becenevem, ’A Magányos Farkas’, amikor középiskolás voltam. Igazából sosem csúfoltak vagy bántottak, egyszerűen különböztem. Volt néhány barátom, de szerettem egyedül lenni. Rengeteg időt töltöttem otthon, csak én és a szüleim. Rengeteget olvastam, és sok filmet megnéztem, vagy egyszerűen csak kijártam az erdőkbe. Tényleg igazán szeretek egyedül lenni. De ez nem olyan volt, mintha kiközösítettek volna. Jó eredményeim voltak a suliban, voltak barátaim, és megvoltak a hobbijaim.

Melyik volt az első olyan szám, amit megírtál, és úgy érezted, hogy tökéletes, mert tesztelte a határaidat mint szerző és mint előadó? És melyik volt a legutóbbi olyan szám, ami miatt így éreztél?

Az hiszem, az első albumunkról, az Angels Fall Firstről lehetett valamelyik. Amikor befejeztem a The Carpenter című számot, még ha ma ezt mondani kicsit elcsépelten is hangzik, de igazán büszke voltam rá, a témája miatt, és ahogyan az egész alakult. Az volt az első maxi, amit a Nightwish megjelentetett, 1997-ben. Ha most meghallgatom, hallom a hibákat, de még mindig van benne valami, amire büszke vagyok. A mostani munkák közül, három hete, mielőtt elindultunk erre a turnéra, befejeztem otthon egy számot. Igaz, ez inkább olyasmi, mint egy közjáték, 3 és fél perces, és rajta lesz a következő albumon. Nagyon, nagyon boldog vagyok miatta. Igazán egyszerű, de a történetet, amit el akartam mesélni vele, sikerült beleírni. Ez az új album harmadik olyan száma, ami kész van.

Tudom, hogy nagyon sok dalod személyes élményre épül, de azt is tudom, hogy nagy Disney-rajongó vagy, ez megnyilvánul olyan számokban, mint a FantasMic vagy a The Pharaoh Sails To Orion. Mik a kedvenc ’meséid’, amiket írtál? Ezek a tökéletes ellentétei a Century Child olyan személyes darabjainak, mint pl. az End Of All Hope, a Dead To The World vagy a Slaying The Dreamer.

Nagyon szeretem a The Poet And The Pendulum egész koncepcióját. Edgar Allan Poe ’A kút és az inga’ (The Pit And The Pendulum) című művéhez kapcsolódik, ebben a számban egy oltárra helyeztem magam egy lengő ingával magam fölött. Beleborzongtam, amikor rájöttem, hogy ez az ötlet működhet. The Poet And The Pendulum, benne van a szójáték is, és a szimbolizmus, hogy mi történt néhány éve. Úgy éreztem, hogy a suhogó inga alatt vagyok, amely bármely pillanatban elérhet, és kettévág. Teljesen lázba hozott az egész metafora és a szimbólum. Ez a zenében elért legnagyobb eredményem, azt hiszem. Továbbá az az ötletem is támadt, hogy magamat is beleírjam a dalba, a ’Tuomas’ szó konkrétan szerepel benne. Ez az ötlet a Setét Torony sorozatból jött, Stephen King beleírta magát Susannah dalába, és amikor olvastam, arra gondoltam, hogy ’Ez annyira menő, meg kell csinálnom a Nightwish-sel’. Annyira nagyszerű ötlet, és annyira őrült, hogy végül működött. Egy kicsit lopás volt, de ez az, ahonnan az ötlet származik.

Mivel te vagy a banda fő dalszerzője és szövegírója, mit találsz könyebbnek kifejezni a zenével? Például ha ideges vagy és írsz egy olyan agresszív számot, mint a Slaying The Dreamer, az agresszió a zenében jön elő először, aztán a szövegben, vagy könnyebb beleírni az agressziót a szövegbe, majd megkomponálni hozzá a zenét?

Azt hiszem, hogy amikor agresszióról és negatív érzésekről van szó, akkor könnyebb a szöveggel kezdeni. Még mindig megvan a jegyzetfüzetem a Century Child idejéből, amikor elkezdtem megírni a Slaying The Dreamert. Tele van egy halom olyan oldallal, amit így írtam tele *heves, dühös kézmozdulatokkal a levegőbe ír*. Rengeteg káromkodás, annyira felhúzott valami, hogy minden leírtam, hosszú oldalakon keresztül. Aztán elkezdtem kicsit szelektálni, és végül ez lett a Slaying The Dreamer szövege. Ugyanez volt a helyzet a The Poet And The Pendulummal. Amikor agresszióról van szó, sokkal könnyebb a dalszöveg.

Annak idején, emlékszek, hogy olvastam interjúkat a Wishmaster és a Century Child időszakaiban, és emlékszek, amint mesélted, hogy micsoda álom lenne egy teljes nagyzenekarral és kórussal dolgozni. Most, hogy ez a Once-on és a Dark Passion Play-n megtörtént, mi a következő cél, amit el szeretnél érni, nem csak a Nightwish-ben, hanem úgy az életedben?

Elsősorban, ha a zenéről és a Nightwish-ről van szó, van egy hatalmas álmom, és mindent megteszünk, hogy valóra tudjuk váltani a következő albumon. Kicsit titokzatos leszek itt, mert nem árulhatok el többet, de úgymond egy elég nagy csavar következik az új albumon. Remélem, hogy valóra tudjuk váltani, mert ezzel a mindenkori álmom válhatna valóra, ha sikerül összehoznunk. Nagyon sok időbe fog kerülni, és rengeteg energiát, munkát és pénzt fog felemészteni. Meglátjuk, mi történik, én igazán nagyon várom. Összességében az életem boldog, a saját házamban lakok, ami egy tó mellett, az erdő kzöepén áll. Tökéletes környezet. Amint hazaérek egy hét múlva, elkezdünk krumplit meg zöldségeket ültetni, és horgászni is fogok. Hatalmas álmom, hogy képes legyek csak a természetből élni, és soha ne kelljen újra a közértbe mennem.

Mely ponton eszméltél rá arra, hogy a Nightwish, és az álmod, hogy zenét szerezz, ez az életeddé válik? Sok ember egyszerűen összeül a barátaival, jammelnek, és talán azt mondják, ’Hé írjunk egy dalt’, de te mennyi idős voltál, amikor rájöttél, hogy ez az életed, és semmi sem állíthat meg?

Ez az Oceanborn megírása közben következett be, 1998-ban. Akkoriban egyetemista voltam, és az egyetem mellett írtam meg az Oceanborn számait. Annyira ambíciózus voltam, és annyira jó érzés volt, hogy már nem tudtam a tanulmányaimra koncentrálni. Azt hiszem, azon a ponton rájöttem, hogy tényleg adni akarok egy esélyt a dolgonak, hogy lássam, meddig juthatunk el a bandával. Már az Angels Fall First is felkerült a slágerlistákra, szóval az emberek érdeklődtek, és volt néhány koncertünk is. Annyira jó volt az egész, és annyira nagyon helytelennek éreztem a tanulást. Abbahagytam az egyetemet, és azóta a Nightwish a munkám, teljes munkaidőben. Azt mondanám, hogy 1998 első három hónapja volt a kritikus időszak.

A zeneipar mely területe a kedvenced, és melyiket szereted legkevésbé? Ez lehet bármi a dalszerzési procedúrától kezdve a turnékon és különböző kultúrákon keresztül a lemezkiadók politikájáig bármi. Lényegében, mi a legjobb egy professzionális zenész életében, és mi a legkevésbé jó?

Messze a legjobb rész a dalszerzés. Az a rész, amikor otthon vagyok, egyedül, megírom a számokat, majd bemutatom őket a bandának, és próbálni kezdünk. Ez mind, összegyűjteni az ötleteket, és zenét teremteni a semmiből. Ez kiemelkedően a legnagyobb kedvencem. Persze szeretek turnézni, új emberekkel találkozni, elutazni különböző országokba és látni a nevezetességeket, de ez csak másodlagos. Az üzleti rész messze a legrosszabb. Nagyon naiv a felfogásom erről az egészről. Nem beszélek az üzletről, és nem is akarok hallani róla, mert felemészti az energiámat. Nagyon gyerekes tudok lenni, ha szóba kerül a biznisz. A körülöttem lévő emberek, még a banda tagjai is kritizálnak egy kicsit, hogy mégiscsak tudnom kellene, hogyan állok a pénzzel, és én erre csak annyit mondok, hogy nem tudok ezzel foglalkozni, ezért vannak managereink. Két managerünk is van, ezen túl a dobosunk, Jukka figyel az összes ilyen ügyre. Teljesen megbízok benne. Fogalmam sincs, mennyit kapunk egy koncertért, nem tudom, hány jegyet adunk el, nem tudom, mennyi pénzt keresünk, és nem is akarom tudni. Borsódzik a hátam az egésztől.

Az, hogy nem tudsz ezekről a dolgokról, hogy nem stresszelsz miatta, ez segít abban, hogy úgy érezd, tisztább, őszintébb vagy?

Igen, pontosan. Mert ismerem magam. És ismerem a határaimat. Az, hogy nem foglalkozok ilyesmivel, valamilyen módon segít, hogy jobb zenét csináljak. Elcsépeltnek hangzik, de így van. Még az e-mailcímemet is megszüntettem, már az sincs. Minden alkalommal, amikor felébredek, lecsekkolnám az üzeneteimet, és minden alkalommal ott lenne 20 új e-mail, mind a kiadó hülyesége, pénzügyek, meg minden ilyesmi. Én erre egyszerűen nem vagyok képes, sajnálom. Szóval megegyeztünk, és én kimaradok ebből. Hagyom, hogy mások foglalkozzanak ezzel, akik értik az ilyesmit, és akiket érdekel is.

Van olyan napszak, amikor különösen élvezed az írást? Vagy egy különleges hely, egy dolgozószoba vagy egy tóparti házikó? Esetleg megfelelő idő, olyasmi, mint a naplemente, vagy egyszerűen csak akkor írsz, amikor jön az ihlet?

Ahányszor csak jön az ihlet, és ez akármikor megtörténhet. De azt észrevettem, hogy messze a reggelek a legjobbak. A pillanat, amikor felébredek, megiszom a reggeli kávémat, és aztán leülök a szintetizátoromhoz. Innentől számítva az első 5 óra a legjobb. Valamilyen oknál fogva nálam ez működik. Beszélgettem erről a kollégáimmal, és ebben a szakmában szinte mindenki azt mondja, hogy az éjszaka a legalkalmasabb, de számomra az a legrosszabb. Nem tudom miért, de elfáradok, bágyadttá válok. Egyszerűen nem az a megfelelő idő, hanem nekem a reggelek a legjobbak.

A dalszövegeid nagyon összetettek, és nyitottak, ha az értelmezésre gondolunk. Gondolod, hogy az angol nyelvhez való hozzáállásod, és hogy angolul írsz, azért van, mert nem az az anyanyelved, hanem a finn? Mert a mód, ahogyan te írsz, ahogyan például Tony Kakko és Timo Tolkki ír, ez egészen alapos, és a szövegek kicsit mélyebbek, mint a ’tipikus hülye amerikai metal dalszövegek’.

Tudom, hogy sok a nyelvtani hiba, de azt hiszem, ez is a varázs része. Nem is akarom, hogy tökéletesek legyenek a szövegeim, hiszen nem az angol az anyanyelvem. Azt hiszem, valahol így elbűvölőbb is. Könnyebb angolul írni valamilyen oknál fogva, de tényleg nem tudom, hogy miért. A legnagyobb mértékben próbálom elkerülni a kliséket, mert olyasmiről írok, amiről a világ összes zenésze ír, szerelemről, álmokról, reményekről, félelmekről, meg ilyesmik. De nem szabad ennyire egyértelműnek lenni. Nem kell Bon Jovinak lenned, és azt írnod, hogy ’Baby, örökké szeretni foglak, hisz csak egy férfi vagyok.’. Ez gáz. Úgy értem, jó, mert szerelemről és kapcsolatokról szól, de amúgy szar. Egyszerűen nem írhatod le ennyire direkt módon, lennie kell valamilyen értelmezésnek. Ez az, amiről a költészet szól, az értelmezésről. Képeket ad számodra, és nem mond ki mindent egyenesen.

Van olyan író vagy költő, aki a metaforák használatáig, esetleg konkrét idézésig befolyásolta a stílusodat?

A legnagyobb inspirációt, különösen a korábbi időkben, a My Dying Bride-os Aaron Stainthorpe jelentette. Még mindig imádom a dalszövegeit. Mint metal zeneszerző, a mai napig a legnagyobb példaképem. Gyakran olvasok verseket, mostanában rátaláltam a régi nagy amerikai költőkre, pl. Edgar Allan Poe az egyik kedvencem, és Walt Whitman-t is különösen szeretem. Az ‘Ének magamról‘ című könyve egyfajta személyes bibliává vált számomra. Egy olyan életfilozófiát hordoz magában, amivel igazán azonosulni tudok. A legnagyszerűbb költemény, amit valaha írtak, a hatását pedig a következő albumon is erősen lehet majd érezni.

Mindenképpen utánanézek, amint hazaérek.

Kérlek, tégy úgy.

Tudom, hogy milliónyi interjút adtál már, de mi az a kérdés vagy téma, amiről imádnál beszélni, de soha nem merült fel egyetlen interjúban sem?

Épp összeszámoltam, hogy kb. 850 interjút adtam ezen a turnén, szóval nagyjából mindent megválaszoltam. Szeretek beszélni a személyes érdeklődési körömről, Walt Whitman-ről, Disney-ről, filmekről, irodalomról, zenéről, és arról, hogyan készülnek a dalok. Nem akarok beszélni a banda múltjáról. Ezt még mindig megkapom időnként: ’Ok, itt van Tuomas a Nightwish-ből. Kérlek, elmesélnéd nekünk a banda történetét az első albumtól napjainkig?’. *nevet* Ilyenkor csak annyit érzek, hogy ’Bassza meg!’. Nem tudok megnevezni egy témát. Azokról a dolgokról szeretek beszélni, amik számítanak. Ez az interjú egy tökéletes példa erre, minden szempontból. Ez egy jó beszélgetés volt, érdekes dolgokról. Olyasmiről, ami számít, amit a rajongók hallani akarnak, és amiről szeretek beszélni.

Mivel a szövegeid nagyon tartalmasak, és mivel a Nightwish népszerűség egyre nő, érezted már úgy, hogy valaki esetleg borzalmas módon félreértelmezi egy mélyen személyes dalodat? Bizonyos értelemben, nem érzed úgy, hogy felelősséget érzel azok iránt, akik befogadják ezeket a számokat, és akiknek ezek jelentik a világot?

Ez egy nagyon ijesztő gondolat. Nagyon sokat gondolkoztam a felelősségen az elmúlt hónapokban. Ez egyszerűen egy végtelenül ijesztő gondolat. Néhány ember a számainkat és a dalszövegeket annyira komolyan veszi, mintha a Bibliát olvasná. Néha találkozok a fanatikus rajongókkal, és látom, hogy mit jelent nekik mindez, és ez… ez az egész fontos, ez zene, ez költészet, de nem a világ. Ez egy olyan dolog, amivel nehezen boldogulok, mert érzem a vállaimon a felelősség súlyát, és nem vagyok biztos abban, hogy mindig el tudom majd viselni. Látom, hogy én, vagy a banda bármely tagja milyen hatással lehet egy rajongóra. Az én életemből egyetlen percet vesz el, hogy odamenjek és fotózkodjak valakivel, adjak egy autogramot és csevegjek egy pár szót. Ő pedig 5 évvel tovább él, mert egyszerűen látom a szemén, hogy ez a világot jelenti számára. Ennek ellenére, néha nem vagyok rá képes, nincs rá időm vagy energiám, egyszerűen nem megy. Később pedig úgy érzem, hogy igazán képes lehettem volna rá. Birtokomban van az az erő, hogy befolyásoljak embereket, nagyon boldoggá tudom tenni őket, vagy igazán szomorúvá, ha nem találkozok velük, vagy ha véletlenül valami rosszat teszek. És ezzel nehezen tudok boldogulni.

Mi a véleményed a modern Disney filmekről? Szereted a Pixar alkotásait, vagy inkább a régi klasszikusokhoz, pl. a Csipkerózsikához vagy a Fantáziához kötődsz jobban?

Valahol utálom ezt mondani, mert ha régi rajongója vagy valaminek, mindig azt mondod, hogy a régi jobb volt. Ezt mindig megkapjuk, ’Az új is oké, de a régi az igazán jó’. A Disney-vel számomra ugyanez a helyzet. Nem igazán vagyok lenyűgözve a Pixar-tól. Láttam néhányat az animációs filmek közül, és megérnek egy nevetést, egyszer jó megnézni, de nincs meg utólag az a varázsuk. Még mindig nagy rajongója vagyok a régi meséknek, Csipkerózsika, Fantázia, Szépség és a Szörnyeteg. A kilencevenes években készült néhány nagyon jó alkotás, de a mostaniak egyszerűen nem hatnak rám.

Riporter: Ben