Nightwish.hu

Üdvözlet a rendezőtől

2012-08-24 Üdvözlet a rendezőtől

Az Imaginarum kedves barátai!

Hihetetlenül sok dolog történt a legutóbbi híreim óta. Több mint valaha.

Los Angelesből írok, egy hotelszobából; most folynak a válogatások a következő projektemhez, amibe rögtön belevágok, amint az Imaginaerum elkészül és elér hozzátok is, ti fantasztikus emberek.

Tavasszal nagy volt a hajtás, hogy befejezhessük a filmet már májusban. De aztán úgy tűnt, lenne még min dolgoznunk, szóval alkalmaztunk néhány szorgos kezet, hogy a még hiányzó vizuális effekteken dolgozzanak. Az Alchemy 24 csatlakozott hozzánk, hogy elérjük a céljainkat ezzel a filmmel, és segítik a vizuális szakemberünket, hogy együtt valami igazán különlegeset alkothassanak. Én is visszatértem egy kicsit a vágószobába a munkatársammal, Mathieu-vel, találtunk néhány elvarratlan szálat, így kicsit rendbe szedtünk néhány jelenetet, közelebb hoztuk őket az eredeti elképzelésekhez. Petri is dolgozott még egy kicsit a filmzenén, hogy az passzoljon újravágott verzióhoz. A végső színek és hangeffektek augusztusban készülnek el.

Szóval itt tartunk most. Hamarosan visszarepülök Montrealba, ahol meg kell birkóznom azzal az érzelmi viharral, amit a film befejezése jelent, aztán hazarepülök Finnországba a kész anyaggal. Ez augusztus végén fog megtörténni, hiszen még szükségünk van pár hét munkára.

Mivel részetekről is sok türelmet igényelt már a film, biztosan megértitek, mit jelent valamiből a lehető legtöbbet kihozni, és négy és fél évig dolgozni rajta. Néha tényleg úgy éreztük, hogy hagyni kellene, de a Nightwish-sel és Tuomasszal túl régóta vagyunk ezen az úton ahhoz, hogy ne úgy fejezzük be az utazást, ahogyan azt az elején elterveztük. Meghazudtoltuk volna önmagunkat, ha egy ilyen álmot feladunk.

Úgy érzem, annyit kell twittelnem az utolsó munkanapokról, amennyit csak lehet, hogy tudjátok, hogyan végződik a történet. Számíthattok vérre, elhullajtott könnyekre, és mindenekfelett örömre. Az útkereszteződést elhagytuk, közel az úti cél, és a jelzés, melyen az áll: Üdvözlet az Imaginaerum világában! És hogy mi történt ezen az úton, hamarosan azt is megosztjuk veletek.

Üdvözlettel,

Stobe Harju,

A rendező

 

2012.08.08.