Nightwish.hu

Interjú Tuomasszal (Metal Shrine)

2011-11-03 Interjú Tuomasszal (Metal Shrine)
Először is, ha nem tévedek, 4 év telt el a legutóbbi albumotok óta.
Tuomas Holopainen: Igen, 2007 szeptemberében jelent meg.
Értem, szóval lassan úgy nyomjátok, mint Def Leppard!
TH: Vagy akár a Guns N’Roses! *nevet*
Mi tartott ilyen sokáig? Szünetre volt szükségetek vagy nehezen született meg ez az album.
TH: Lényegében két fő okunk volt. Az egyik az, hogy két évig turnéztunk a Dark Passion Play albummal, és én az a fajta ember vagyok, aki nem tud egyszerre két dologra figyelni. Azt hiszem, tipikus férfi vagyok, amikor ilyesmiről van szó. Amikor turnézok, akkor nem tudok számokat írni. Gyűjtögetem az ötleteket innen-onnan, de konkrét dalszerzésre nem vagyok képes, amikor a tudatalattimban ott van, hogy egy hét múlva megint koncertezni indulok. Szóval várnunk kellett két évet, aztán elkezdődhetett a dalírás, és most itt van ez a mozis projekt is, amihez elég sokáig tartott biztosítani az anyagiakat, szóval lényegében ezért volt szükségünk ennyi időre.
Amikor a lemezfelvételre kerül a sor, hatással van a számok végleges sorrendjére az, hogy mit mi után vesztek fel, vagy ez teljesen random?
TH: Teljesen mindegy a sorrend. Úgy dolgozunk, hogy először is én rögzítek egy próbafelvételt a banda többi tagja számára. Minden számot felveszek, amit addig megírok, és annyira profin, amennyire csak tudom, mert a zene, amit csinálunk, nagyon, nagyon összetett. Amikor megpróbálom leírni a többieknek a próbateremben, hogy hogyan is kellene hangoznia az aktuális dalnak… ’Csak játszd ezt a riffet, mellette meg majd fúvósok szólnak és kórus!’, na ez nem nagyon működik. Senkinek nincs ennyire jó képzelőereje, ezért csinálom meg az első felvételt, mire elkezdünk próbálni.
A felvételek kezdete előtt szoktad már tudni, mi lesz a számok sorrendje az albumon?
TH: Igen! Főleg most, az Imaginaerum esetében. Már az első próbák előtt tudtam, mi lesz a sorrend, mert a film annyira az albumra épül. Muszáj volt tudnunk, és egyébként egészen nagy kihívás volt felépíteni a történetet úgy, hogy nem is tudtuk, hogyan fog az egész hangozni.
Mi volt meg előbb, a film vagy az album alapötlete?
TH: A film jutott eszembe előbb. 2007 nyara volt, épp befejeztük a Dark Passion Play-t, és azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi lesz a következő dobás. Az az album annyira őrülten változatos volt, hogy valami igazán eredetivel kellett előrukkolnunk a következő lemezre. Aztán beugrott, hogy mindig is annyira filmes oldalról közelítettük meg a dolgokat, miért ne valósíthatnánk meg most ezt, miért ne csinálhatnánk egy rendes filmet, és a zenét is hozzá? Valahogy így született meg az alapötlet.
Menő! Csak az imént hallottam az albumot, de nekem egy kicsit színpadiasabb a hangzás mint az eddigiek, a számok eléggé változatosak, és az is lejegyzeteltem, hogy a Slow, Love, Slow kicsit jazzes, a Turn Loose the Mermaids pedig kicsit olyan western-hangulatú…
TH: Igen, Ennio Morricone!
Pontosan! És aztán a Rest Calm, ami kemény riffekkel indít, aztán ellágyul, majd ismét felpörög.
TH: Szeretek úgy gondolni erre az albumra, mint egy szabad, fordulatos, szívélyes alkotásra. Erős a fény az alagút végén, nem úgy, mint a Dark Passion Play esetében. Ugyanakkor furcsa és csavarokkal tűzdelt is. Ez azért van, mert minden szám a filmhez íródott, például van egy jelenet a filmben, ami egy jazzklubban játszódik, olyan harmincasévekbeliben, és elég sok fura dolog történik ott, szóval úgy gondoltam, hogy kellene írni valamit David Lynch és a Twin Peaks hangulatában. Egyébként pedig sosem csináltunk jazzszámot, épp itt az ideje! Aztán van olyan jelenet is, ami egy szellemcirkuszban játszódik, ahol minden nagyon hátborzongató. Olyan, mint egy gyermeki rémálom… Szóval cirkusz, igen! *cirkuszi zenét kezd dúdolni, és a térdén dobol hozzá* Ezért hangzanak úgy ezek a dalok, ahogyan. Mind egy-egy jelenethez íródott.
A forgatókönyvet is te írtad?
TH: Megvoltak az alapötleteim a nagyobb jelenetekhez, de magához a forgatókönyvhöz felkértünk egy hivatásos forgatókönyvírót, hiszen nekem fogalmam sincs, hogyan kellene egy ilyet megírni, nekem csak az alap volt meg, meg a történet nagyjából. Egy Mikko Rautalahti nevű férfi írta meg nekünk.
Mennyire hasonlít egy film és egy album elkészítése?
TH: Mindkettő érzelmek megteremtéséről szól, így sok a hasonlóság, de a filmgyártás sokkal több zűrrel jár. Két hetet töltöttünk Montrealban, hogy leforgassuk a filmet, most, úgy egy hónapja, szóval minden fel van véve. Bepillantást nyerhettünk, hogy hogyan is készül egy film. Hihetetlenül érdekes élmény volt!
Igen, sokszor azt olvasni a filmekről, hogy az utolsó jelenetet veszik föl először, meg ilyenek.
TH: Pontosan ez történt most is! És minden percre pontosan meg volt tervezve. ’Ehhez a jelenethez ezekre a színészekre van szükségünk, akiket ennél a hotelnél vesz fel a sofőr ebben az órában és aztán ez a két fodrász csinálja meg a hajukat és az a sminkes dolgozik velük’. Hihetetlen puzzle, nem is tudom, ki szervezi meg ezt mindet, de minden tökéletesen zajlott, mindenki igazodott a menetrendhez és minden a büdzsén belül maradt, csak az egész olyan zűrös. Érdekes. És a napok igazán hosszúak. Hatra kellett érkeznünk, hogy megcsinálják a sminkeket, aztán kezdődött a játék, meg állandóan díszleteket építettek.
Ha jól sejtem, elég sok ember dolgozott a filmen.
TH: Napi szinten legalább 40 ember. Egy fickó csak kellékeket gyártott. Ha a rendező megszólalt, hogy kellene egy iránytű, ami folyamatosan forog, mondjuk úgy 4 órán belül, akkor ő elindult megcsinálni. Aztán hamarosan megjelent és megkérdezte, hogy megfelel-e, a rendező meg visszaküldte, hogy jó, csak legyen még egy kicsit barnább. Külön ember volt arra, hogy a füstgépeket kezelje. Két sofőr volt, akiknek csak az volt a feladatuk, hogy ide-oda furikázzák a bandát. Mindenkinek megvolt a feladata. Büszkék voltak rá és tökéletesen végezték el a tennivalójukat, ezért működött minden tökéletesen. Én meg csak álltam a sarokban, és arra gondoltam, hogy négy éve eszembe jutott valami. Baszdmeg! Nem gondoltam volna, hogy valaha is eljut erre a szintre.
Biztosan klassz, ahogyan látod életre kelni. Eszedbe jut valami és a szemeid láttára valóra válik.
TH: Életem egyik legérzelemtelibb pillanata volt. Mert hogy őszinte legyek, az anyagiak előteremtése, az egész összerakása, emberek meggyőzése, ez sokkal keményebb volt, mint bármi, amit eddig tettem. Főleg az finanszírozás. Egy bizonyos ponton majdnem mindenki feladta. Mennem kellett a bandáért, és majdnem a saját házamat is eladtam. Meg akartam csinálni ezt a filmet, és ha el kellett volna adni, megteszem. Sok-sok dráma volt a képben. Végül összekapartuk az anyagiakat, elindult a gyártás, mi is ott voltunk és csináltuk, és az egész megtörtént végül. Ez egyszerűen… Wow! Aztán persze kicsit átfordult melankóliába. Oké, akkor ez most kész, és akkor most mi legyen.
Szóval van értelme!
Valószínűleg! Ti, srácok is rendesen játszotok a filmben?
TH: Nem igazán, és ez kifejezetten egy olyan dolog volt, amit hangsúlyoztam a rendezőnek és a forgatókönyvírónak is, hogy ne rakjanak bele minket. Egy hiteles és hihető drámát akartunk csinálni sok fantasy-motívummal. De a rendező ragaszkodott ahhoz, hogy mi is megjelenjünk a vásznon, hiszen ez egy Nightwish film. Ezért két jelenetben bandaként játszunk és nekem van egy plusz kis szerepem, egy idősebb fickót játszok, de egyikőnknek sincs konkrét szövege, csak beugróként láthattok minket.
TH: Az út maga mindig élvezetesebb, mint a megérkezés.
És akkor mi a terv? Mozikban fog futni vagy DVD-n jelenik meg? Világszerte láthatjuk majd?
TH: A legjobbakat reméli mindenki, én azt hiszem, hogy mozikban is futni fog legalább Finnországban és Kanadában, hiszen ez egy finn-kanadai projekt. Bár vannak kételyeim a kereskedelmi sikerekkel kapcsolatban. A lényeg az, hogy megcsináltuk, és nagyon jó film lesz, de nem hiszem, hogy nagy anyagi sikert hozna, mondjuk ezt sose lehet tudni. A forgalmazók persze szeretnék látni a trailert, mielőtt bármilyen döntést is meghoznának arról, hogy játszani fogják-e a mozikban. Januárban eldől.
És az album címe? Valahol azt a pletykát olvastam, hogy a címe Wind Embraced lesz. Volt ez valaha is lehetséges cím?
TH: Nem! Erről most hallok először.
Oké, akkor ez a Wikipedia hibája. Honnan jött a cím? Felmerült egyéb opció is?
TH: Nem, Imaginarium volt a kezdetektől fogva. Tematikus filmet és albumot akartam a képzelet erejéről, az élet hullámvasútjáról. Minden csodáról és minden jóról és rosszról, és egyszer csak eszembe jutott. Először valami olyasmire gondoltam, hogy ’Imagine’, de az olyan lett volna, mint a John Lennon-szám. Valami, aminek köze van a képzelethez… Imagination… Imaginarium, ez lesz az! Aztán volt egy kis bajunk ezzel a szóval, néhány cég felkeresett minket és megkérdezték, hogy meg tudnánk-e változtatni, szóval átírtunk pár betűt, és most már Imaginaerum. Ennyi a történet.
Később, amikor megjelenik az album és a film is, meg fogjátok jeleníteni a filmet bármilyen formában a koncerteken? Színészek, színpadias cuccok?
TH: Valamilyen módon megpróbáljuk majd megjeleníteni a filmet az élő show-k során is, de nincs még semmi konkrétum, hiszen csak áprilisban vagy májusban lesz kész. Mi meg januárban elkezdünk turnézni. Azt hiszem, előfordulhat pár kellék a filmből a színpadon, esetleg pár jelenet, ha viszünk magunkkal kivetítőket is, de nem akarok túlzásokba esni.
Finnországban fogtok kezdeni?
TH: A lemezbemutató koncert január 21-én lesz Los Angelesben.
Pontosan hol?
TH: Gibson Amfiteátrum. Utána Finnországban, Európában és Oroszországban turnézunk majd. Aztán jön a fesztiválszezon, utána Amerika, Dél-Amerika, Japán. Ez a terv.
Szóval megint eléggé elfoglaltak lesztek újabb két évig.
TH: Egy év! Eldöntöttük bandán belül, hogy megfelezzük az előzőt.
Gondolom, nyomot hagy az emberen ha két évig úton van.
Ami azt illeti, később összerakták a Some Kind of Monstert, majd terápiára kellett menniük. Ez nagyon érdekes, és egyébként pont nemrég beszéltem Gilby Clarke-kal, a ’Use your Illusion’ turnéjukról, ami 3 évig tartott, és ő mondta, hogy turnézni kicsit olyan, mint a saját világodban élni, ahol nincsenek szabályok és kötelességek, és leginkább csak azt csinálod, amit akarsz.
TH: Pontosan!
TH: Igen, kicsit túl sok volt. Most már könnyű okosnak lenni és látni, hogy mind kicsit naivak voltunk, amikor legutóbb turnézni indultunk. De új énekesünk volt, a nyomás nagy volt, és úgy döntöttünk, hogy elindulunk arra az őrült turnéra, aztán Anette életében egy válás is közbejött. Sok minden zajlott a banda és a crew életében akkoriban. Egy idő után az embereink elkezdtek kidőlni; szóval hiába döntöttünk úgy, hogy megéri a hajtás, és rengeteg csodálatos élmény ért minket; azért néhány pillanatban úgy érződött, hogy nem éri meg. Elképzelni sem tudom, hogy a Metallica hogyan élte ezt túl a Black Album után.
És te kihasználod ezt, és olyan dolgokat csinálsz, amiket talán más helyzetekben nem tehetnél meg.
TH: Igen, és ne felejtsük el, hogy az ötből három bandatagnak családja van, gyerekekkel, és amikor ők azt kérdezik telefonon, hogy ’Miért nem vagy itthon? Nem szeretsz már minket? Mikor jössz haza?’, az igazán össze tudja zavarni bárki fejét ezzel a fantáziavilággal kombinálva.
Szóval Svédországban is fogtok játszani?
TH: Igen, Göteborgban, az lesz az európai turné első állomása.
És Stockholm?
TH: A menetrend nagyon szoros, és egy egész bolygót kell beutaznunk, szóval sok országban csak egy koncertünk lesz, Svédország esetében ez most Göteborg.
Ok, élmény volt beszélgetni veled! Köszönöm!
Forrás

Egy svéd metálblog interjúja Tuomasszal a hamarosan megjelenő Imaginaerumról.

Először is, ha nem tévedek, 4 év telt el a legutóbbi albumotok óta.

Tuomas Holopainen: Igen, 2007 szeptemberében jelent meg.

Értem, szóval lassan úgy nyomjátok, mint Def Leppard!

TH: Vagy akár a Guns N’Roses! *nevet*

Mi tartott ilyen sokáig? Szünetre volt szükségetek vagy ilyen nehezen született meg ez az album?

TH: Lényegében két fő okunk volt. Az egyik az, hogy két évig turnéztunk a Dark Passion Play albummal, és én az a fajta ember vagyok, aki nem tud egyszerre két dologra figyelni. Azt hiszem, tipikus férfi vagyok, amikor ilyesmiről van szó. Amikor turnézok, akkor nem tudok számokat írni. Gyűjtögetem az ötleteket innen-onnan, de konkrét dalszerzésre nem vagyok képes, amikor a tudatalattimban ott van, hogy egy hét múlva megint koncertezni indulok. Szóval várnunk kellett két évet, aztán elkezdődhetett a dalírás, és most itt van ez a mozis projekt is, amihez elég sokáig tartott biztosítani az anyagiakat, szóval lényegében ezért volt szükségünk ennyi időre.

Amikor lemezfelvételre kerül a sor, hatással van a számok végleges sorrendjére az, hogy mit mi után vesztek fel, vagy ez teljesen random?

TH: Teljesen mindegy a sorrend. Úgy dolgozunk, hogy először is én rögzítek egy próbafelvételt a banda többi tagja számára. Minden számot felveszek, amit addig megírok, és annyira profin, amennyire csak tudom, mert a zene, amit csinálunk, nagyon, nagyon összetett. Amikor megpróbálom leírni a többieknek a próbateremben, hogy hogyan is kellene hangoznia az aktuális dalnak… ’Csak játszd ezt a riffet, mellette meg majd fúvósok szólnak és kórus!’, na ez nem nagyon működik. Senkinek nincs ennyire jó képzelőereje, ezért csinálom meg az első felvételt, mire elkezdünk próbálni.

A felvételek kezdete előtt szoktad már tudni, mi lesz a számok sorrendje az albumon?

TH: Igen! Főleg most, az Imaginaerum esetében. Már az első próbák előtt tudtam, mi lesz a sorrend, mert a film annyira az albumra épül. Muszáj volt tudnunk, és egyébként egészen nagy kihívás volt felépíteni a történetet úgy, hogy nem is tudtuk, hogyan fog az egész hangozni.

Mi volt meg előbb, a film vagy az album alapötlete?

TH: A film jutott eszembe előbb. 2007 nyara volt, épp befejeztük a Dark Passion Play-t, és azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi lesz a következő dobás. Az az album annyira őrülten változatos volt, hogy valami igazán eredetivel kellett előrukkolnunk a következő lemezre. Aztán beugrott, hogy mindig is annyira filmes oldalról közelítettük meg a dolgokat, miért ne valósíthatnánk meg most ezt, miért ne csinálhatnánk egy rendes filmet, és a zenét is hozzá? Valahogy így született meg az alapötlet.

Menő! Csak az imént hallottam az albumot, de nekem egy kicsit színpadiasabb a hangzás mint az eddigiek, a számok eléggé változatosak, és azt is lejegyzeteltem, hogy a Slow, Love, Slow kicsit jazzes, a Turn Loose the Mermaids pedig kicsit olyan western-hangulatú…

TH: Igen, Ennio Morricone!

Pontosan! És aztán a Rest Calm, ami kemény riffekkel indít, aztán ellágyul, majd ismét felpörög.

TH: Szeretek úgy gondolni erre az albumra, mint egy szabad, fordulatos, szívélyes alkotásra. Erőteljes a fény az alagút végén, nem úgy, mint a Dark Passion Play esetében. Ugyanakkor furcsa és csavarokkal tűzdelt is. Ez azért van, mert minden szám a filmhez íródott, például van egy jelenet a filmben, ami egy jazzklubban játszódik, olyan harmincasévekbeliben, és elég sok fura dolog történik ott, szóval úgy gondoltam, hogy kellene írni valamit David Lynch és a Twin Peaks hangulatában. Egyébként pedig sosem csináltunk jazzszámot, épp itt az ideje! Aztán van olyan jelenet is, ami egy szellemcirkuszban játszódik, ahol minden nagyon hátborzongató. Olyan, mint egy gyermeki rémálom… Szóval cirkusz, igen! *cirkuszi zenét kezd dúdolni, és a térdén dobol hozzá* Ezért hangzanak úgy ezek a dalok, ahogyan. Mind egy-egy jelenethez íródott.

A forgatókönyvet is te írtad?

TH: Megvoltak az alapötleteim a nagyobb jelenetekhez, de magához a forgatókönyvhöz felkértünk egy hivatásos forgatókönyvírót, hiszen nekem fogalmam sincs, hogyan kellene egy ilyet megírni, nekem csak az alap volt meg, meg a történet nagyjából. Egy Mikko Rautalahti nevű férfi írta meg nekünk.

Mennyire hasonlít egy film és egy album elkészítése?

TH: Mindkettő érzelmek megteremtéséről szól, így sok a hasonlóság, de a filmgyártás sokkal több zűrrel jár. Két hetet töltöttünk Montrealban, hogy leforgassuk a filmet, most, úgy egy hónapja, szóval minden fel van már véve. Bepillantást nyerhettünk, hogy hogyan is készül egy film. Hihetetlenül érdekes élmény volt!

Igen, sokszor azt olvasni a filmekről, hogy az utolsó jelenetet veszik föl először, meg ilyenek.

TH: Pontosan ez történt most is! És minden percre pontosan meg volt tervezve. ’Ehhez a jelenethez ezekre a színészekre van szükségünk, akiket ennél a hotelnél vesz fel a sofőr ebben az órában és aztán ez a két fodrász csinálja meg a hajukat és az a sminkes dolgozik velük’. Hihetetlen puzzle, nem is tudom, ki szervezi meg mindezt, de minden tökéletesen zajlott, mindenki igazodott a menetrendhez és minden a büdzsén belül maradt, csak az egész olyan zűrös. Érdekes. És a napok igazán hosszúak. Hatra kellett érkeznünk, hogy megcsinálják a sminkeket, aztán kezdődött a játék, meg állandóan díszleteket építettek.

Ha jól sejtem, elég sok ember dolgozott a filmen.

TH: Napi szinten legalább 40 ember. Egy fickó csak kellékeket gyártott. Ha a rendező megszólalt, hogy kellene egy iránytű, ami folyamatosan forog, mondjuk úgy 4 órán belül, akkor ő elindult megcsinálni. Aztán hamarosan megjelent és megkérdezte, hogy megfelel-e, a rendező meg visszaküldte, hogy jó, csak legyen még egy kicsit barnább. Külön ember volt arra, hogy a füstgépeket kezelje. Két sofőr volt, akiknek csak az volt a feladatuk, hogy ide-oda furikázzák a bandát. Mindenkinek megvolt a feladata. Büszkék voltak rá és tökéletesen végezték el a tennivalójukat, ezért működött minden tökéletesen. Én meg csak álltam a sarokban, és arra gondoltam, hogy négy éve csakúgy eszembe jutott valami. B***dmeg! Nem gondoltam volna, hogy valaha is eljut erre a szintre.

Biztosan klassz, ahogyan látod életre kelni. Eszedbe jut valami és a szemeid láttára valóra válik.

TH: Életem egyik legérzelmesebb pillanata volt. Mert hogy őszinte legyek, az anyagiak előteremtése, az egész összerakása, emberek meggyőzése, ez sokkal keményebb volt, mint bármi, amit valaha is csináltam. Főleg az finanszírozás. Egy bizonyos ponton majdnem mindenki feladta. Mennem kellett a bandáért, és majdnem a saját házamat is eladtam. Meg akartam csinálni ezt a filmet, és ha el kellett volna adni, megteszem. Sok-sok dráma volt a képben. Végül összekapartuk az anyagiakat, elindult a gyártás, mi is ott voltunk és csináltuk, és az egész megtörtént végül. Ez egyszerűen… Wow! Aztán persze kicsit átfordult melankóliába. Oké, akkor ez most kész, és akkor most mi legyen.

Szóval van értelme!

TH: Az út maga mindig élvezetesebb, mint a megérkezés.

Valószínűleg! Ti, srácok is rendesen játszotok a filmben?

TH: Nem igazán, és ez kifejezetten egy olyan dolog volt, amit hangsúlyoztam a rendezőnek és a forgatókönyvírónak is, hogy ne rakjanak bele minket. Egy hiteles és hihető drámát akartunk csinálni sok fantasy-motívummal. De a rendező ragaszkodott ahhoz, hogy mi is megjelenjünk a vásznon, hiszen ez egy Nightwish film. Ezért két jelenetben bandaként játszunk és nekem van egy plusz kis szerepem, egy idősebb fickót játszok, de egyikőnknek sincs konkrét szövege, csak beugróként láthattok minket.

És akkor mi a terv? Mozikban fog futni vagy DVD-n jelenik meg? Világszerte láthatjuk majd?

TH: A legjobbakat reméli mindenki, én azt hiszem, hogy mozikban is futni fog legalább Finnországban és Kanadában, hiszen ez egy finn-kanadai projekt. Bár vannak kételyeim a kereskedelmi sikerekkel kapcsolatban. A lényeg az, hogy megcsináltuk, és nagyon jó film lesz, de nem hiszem, hogy nagy anyagi sikert hozna, mondjuk ezt sose lehet tudni. A forgalmazók persze szeretnék látni a trailert, mielőtt bármilyen döntést is meghoznának arról, hogy játszani fogják-e a mozikban. Januárban eldől.

És az album címe? Valahol azt a pletykát olvastam, hogy a címe Wind Embraced lesz. Volt ez valaha is lehetséges cím?

TH: Nem! Erről most hallok először.

Oké, akkor ez a Wikipedia hibája. Honnan jött a cím? Felmerült egyéb opció is?

TH: Nem, Imaginarium volt a kezdetektől fogva. Tematikus filmet és albumot akartam a képzelet erejéről, az élet hullámvasútjáról. Minden csodáról és minden jóról és rosszról, és egyszer csak eszembe jutott. Először valami olyasmire gondoltam, hogy ’Imagine’, de az olyan lett volna, mint a John Lennon-szám. Valami, aminek köze van a képzelethez… Imagination… Imaginarium, ez lesz az! Aztán volt egy kis bajunk ezzel a szóval, néhány cég felkeresett minket és megkérdezték, hogy meg tudnánk-e változtatni, szóval átírtunk pár betűt, és most már Imaginaerum. Ennyi a történet.

Később, amikor megjelenik az album és a film is, meg fogjátok jeleníteni a filmet bármilyen formában a koncerteken? Színészek, színpadias cuccok?

TH: Valamilyen módon megpróbáljuk majd megjeleníteni a filmet az élő show-k során is, de nincs még semmi konkrétum, hiszen csak áprilisban vagy májusban lesz kész. Mi meg januárban elkezdünk turnézni. Azt hiszem, előfordulhat pár kellék a filmből a színpadon, esetleg pár jelenet, ha viszünk magunkkal kivetítőket is, de nem akarok túlzásokba esni.

Finnországban fogtok kezdeni?

TH: A lemezbemutató koncert január 21-én lesz Los Angelesben.

Pontosan hol?

TH: Gibson Amfiteátrum. Utána Finnországban, Európában és Oroszországban turnézunk majd. Aztán jön a fesztiválszezon, utána Amerika, Dél-Amerika, Japán. Ez a terv.

Szóval megint eléggé elfoglaltak lesztek újabb két évig.

TH: Egy év! Eldöntöttük bandán belül, hogy megfelezzük az előzőt.

Gondolom, nyomot hagy az emberen ha két évig úton van.

TH: Igen, kicsit túl sok volt. Most már könnyű okosnak lenni és látni, hogy mind kicsit naivak voltunk, amikor legutóbb turnézni indultunk. De új énekesünk volt, a nyomás nagy volt, és úgy döntöttünk, hogy elindulunk arra az őrült turnéra. Aztán Anette életében egy válás is közbejött. Sok minden zajlott a banda és a crew életében akkoriban. Egy idő után az embereink elkezdtek kidőlni; szóval hiába döntöttünk úgy, hogy megéri a hajtás, és rengeteg csodálatos élmény ért minket; azért néhány pillanatban úgy érződött, hogy nem éri meg. Elképzelni sem tudom, hogy a Metallica hogyan élte ezt túl a Black Album után.

Ami azt illeti, később összerakták a Some Kind of Monstert, majd terápiára kellett menniük. Ez nagyon érdekes, és egyébként pont nemrég beszéltem Gilby Clarke-kal, a ’Use your Illusion’ turnéjukról, ami 3 évig tartott, és ő mondta, hogy turnézni kicsit olyan, mint a saját világodban élni, ahol nincsenek szabályok és kötelességek, és leginkább csak azt csinálod, amit akarsz.

TH: Pontosan!

És te kihasználod ezt, és olyan dolgokat csinálsz, amiket talán más helyzetekben nem tehetnél meg…?

TH: Igen, és ne felejtsük el, hogy az ötből három bandatagnak családja van, gyerekekkel, és amikor ők azt kérdezik telefonon, hogy ’Miért nem vagy itthon? Nem szeretsz már minket? Mikor jössz haza?’, az igazán össze tudja zavarni bárki fejét ezzel a fantáziavilággal kombinálva.

Szóval Svédországban is fogtok játszani?

TH: Igen, Göteborgban, az lesz az európai turné első állomása.

És Stockholm?

TH: A menetrend nagyon szoros, és egy egész bolygót kell beutaznunk, szóval sok országban csak egy koncertünk lesz, Svédország esetében ez most Göteborg.

Ok, élmény volt beszélgetni veled! Köszönöm!

Forrás