Nightwish.hu

Tarját távozásra kérik

2005-10-23 Tarját távozásra kérik

Az utolsó nagy koncert a „Once” Világkörüli Turné keretében a helsinki-i Hartwall Arénában rögzítve lett, és az „End of an Era” címet kapta. A koncert végén Tarja Turunen kapott egy levelet a csapat többi tagjától, mely levélben leírják, hogy szeretnék, ha távozna a csapatból.

A nyílt levél Tarjának a következőket mondja:

„Kedves Tarja,

itt az ideje hogy válasszunk, hogy a Nightwish története véget érjen, vagy folytatódjon egy meghatározhatatlan ideig. Ezen a projekten dolgozunk 9 éve, és nem akarjuk még feladni. A Nightwish egyfajta életvitel, valami, amiért élni érdemes, és biztosak vagyunk benne, hogy nem akarjuk veszni hagyni.

Ugyanígy biztosak vagyunk abban is, hogy nem tudunk veled és Marceloval tovább együtt dolgozni. A múlt év folyamán valami szomorú történt, amit minden áldott nap, reggel és este végiggondolok. A magatartásod és viselkedésed nem fér össze többé a Nightwish-sal. Olyan tulajdonságokat látok, amiket soha nem hittem volna, hogy egy régi jó barátban látni fogok.
Emberek, akik nem beszélnek egymással egy évig, nem tartoznak ugyanabba a csapatba.

Be lettünk vonva egy iparba, ahol az üzleti oldala a dolgoknak egy szükséges rossz, és valami ami miatt mindig aggódni kell. Ugyanakkor egy csapat vagyunk, amely mindig szívből jövő zenét csinált, a barátságért és a zenéért magáért. A mentális elégedettség mindig fontosabb kellene legyen, mint a pénz! A Nightwish egy csapat, egy érzelem.
Neked, sajnos, üzlet, pénz, és a dolgok amelyeknek semmi köze az érzelemhez, fontosabbak lettek számodra. Úgy érzed, elégedett lehetsz magaddal, és a Nightwish-sal elért zenei karriereddel, sokkal inkább, mint hogy elgondolkodnál, mit adott a Nightwish neked.
Ezt a viselkedést tisztán mutatta nekem az a két dolog, amit mondtál nekem egy repülőn Torontoban: „Nincs szükségem a Nightwish-ra többé.” és „Emlékezz, Tuomas, bármikor elhagyhatom ezt a csapatot, úgy is, hogy csak egy nappal előtte szólok.” Egyszerűen nem tudok több dalt írni számodra, hogy elénekeld.

Azt mondtad magadnak, hogy inkább egy „vendégzenész” vagy a Nightwish-ban. Itt a vége ennek, és egy új női énekessel fogjuk folytatni.
Biztosak vagyunk benne, hogy ez ugyanolyan nagy megkönnyebbülés Neked, mint amilyen nekünk. Pont elég hosszú ideig éreztük magunkat rosszul.

Azt mondtad, nem számít semmi, a következő Nightwish album lesz számodra az utolsó. Mégis, mindannyian addig akarjuk ezt csinálni, amíg a tűz ég. Szóval nincs értelme veled megcsinálni a következő albumot.
Mi négyen számtalanszor végigmentünk a problémán, és realizáltuk hogy ez az, amit egész életünkben csinálni akarunk. Ez minden, amihez értünk. 2004 decemberében azt mondtad, hogy soha többé nem fogsz két hétnél hosszabb ideig koncertezni. Azt is mondtad, hogy elfelejthetjük az Egyesült államokat és Ausztráliát, mert a fizetség és az események mérete túl kicsi.

Interjúkban említettem, hogyha Tarja távozik, az a csapat vége lenne. Megértem, hogy emberek hasonlóképp vélekednek majd. A Nightwish, mégis az én lelkem tájképe, és nem vagyok kész arra, hogy veszni hagyjam egy személy miatt. Egy személy miatt, aki a saját kreativitására máshol akar fókuszálni, egy személy miatt, akinek az értékrendje nem passzol az enyémhez.

Soha nem zavartattuk magunkat a ténytől, hogy nem veszel részt a dalok írásában / intézésében, soha a 9 év alatt nem jöttél dalokat próbálni, mielőtt stúdióba vonultunk. Arról nem is beszélve, hogy amikor turnéztunk, mindig repülni akartál, külön tőlünk a férjeddel. Arról sem beszélve, hogy egy megkérdőjelezhetetlen jelképe vagy a csapatnak.

Elfogadtuk, és rendben levőnek éreztünk mindent, kivéve a kapzsiságot, a rajongók alábecsülését, és az ígéretek megtörését. Meg volt beszélve, hogy a Nightwish mindenek felett álló lesz 2004-2005-ben. Mégis, rengeteg más dolog sokkal fontosabb volt számodra. A végső példa erre az az Oslo-i koncert, melyre minden jegy elkelt, és melyet le akartál mondani, mert próbálnod kellett a szóló koncertjeidre, találkoznod kellett barátokkal és moziba kellett menned. Ezek voltak a szavak, amelyeket Marcelo használt az emailjében, melyben leírja a lemondás okait. Ez csak egy példa volt a sok közül. Nem is tudok elképzelni rosszabb utat az önzőséhez és a rajongóink elutasításához.

A Nightwish egy életvitel, és munka rengeteg kötelezettséggel. Veled nem tudjuk elvállalni ezeket a szolgálatokat többé.

Mélyen nem tudjuk eldönteni, melyikőtök juttatott el minket idáig. Valahogy Marcelo megváltoztatott téged, egy szeretnivaló lányból ami voltál, egy díva lett, aki nem úgy viselkedik és gondolkodik, ahogy régen tette. Túl biztos vagy a pótolhatatlanságodban és státuszodban.

Egyértelmű, hogy négyünket teszel felelőssé a stresszért és szenvedésedért. és azt gondolod hogy nem tisztelünk, vagy hallgatunk meg téged. Higyj nekünk; mindig a legteljesebb tisztelettel fordultunk feléd, mint nagyszerű énekesnő és barát felé. és igen gyakran az utóbbi pár évben a terveink a te döntéseidhez igazodtak. Te voltál az egyetlen aki több pénzt akart a koncertekből.
Ez a „kompenzáció és pénz mindenből” viselkedés a tény, ami miatt a leginkább elkeseredtünk!

Kívánjuk, hogy sokkal inkább a szívedre hallgass Marcelo helyett. Kulturális különbségek kombinálva kapzsisággal, megalkuvással és szerelemmel – veszélyes kombináció. Ne hervaszd el magad.

Ez a döntés nem olyan, amire különösen büszkék lennénk, de nem adtál nekünk más lehetőséget. Az űr köztünk túl széles. Négyen egyhangúlag hoztuk a döntést. Túlvagyunk a ponton, ahol még megoldhattuk volna egy beszélgetéssel.

A legjobbakat az életedben és karrieredben,
Tuomas

Emppu Jukka Marco

Utóirat: ez egy nyílt levél mindenkinek.”